Figyeljünk egymásra! – Kihűlt embereket mentettek meg több helyen az országban

(Budaörs, 2026. január 10. – Budaörsi Infó) A hideg, havas időben több helyen mentettek meg kihűlt, illetve kihűlés közeli állapotba került embert az országban. A mentőszolgálat azt kéri: figyeljünk egymásra az extrém hidegben. Cikkünk végén kigyűjtöttünk segítő linkeket a budaörsieknek információkról, elérhetőségekről, teendőkről a zord téli időben.

 

 

A Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság szombaton azt közölte a rendőrség honlapján, hogy egy kihűlt férfira a polgármester talált rá Kutason. A helyi férfi nem ment be reggel dolgozni az önkormányzathoz, ezért elment hozzá a település polgármestere, aki kihűlt, mozdulatlan és már kommunikálni is képtelen állapotban találta meg az otthonában. A mentők a férfit kórházba vitték.

Egy idős nőre szintén kihűlés közeli állapotban találtak rá a dombóvári rendőrök. A kurdi szomszédok jelentették be a rendőrségen pénteken, hogy napok óta nem látják egyedül élő szomszédjukat.

Az egyenruhások kimentek a házhoz, ahol az egyik szobában az ágyon fekve találták meg az 67 éves asszonyt. A rendőröknek elmondta, hogy nagyon gyengének érzi magát, több napja nem evett és ivott, és begyújtani sem tudott. A rendőrök mentőt hívtak az asszonyhoz, akik megvizsgálták és kórházba vitték.

Az Országos Mentőszolgálat a Facebook-oldalán arra figyelmeztetett: az extrém hideg nemcsak a szabadban élőket veszélyezteti. Komoly kockázatot jelent mindazok számára is, akik fűtetlen vagy gyengén fűtött lakásban élnek, illetve azoknak, akik a szabadban földre kerülnek, és segítség nélkül nem tudnak felállni. Ilyen helyzetekben a kihűlés akár rövid idő alatt is kialakulhat.


FIGYELJÜNK EGYMÁSRA AZ EXTRÉM HIDEGBEN

Az extrém hideg nemcsak a szabadban élőket veszélyezteti. Komoly kockázatot jelent mindazok számára is, akik fűtetlen vagy gyengén fűtött lakásban élnek, illetve azoknak, akik a szabadban elesnek, földre kerülnek, és segítség nélkül nem tudnak felállni. Ilyen helyzetekben a kihűlés akár rövid idő alatt is kialakulhat.

Figyeljünk egymásra, és szükség esetén kérjünk segítséget időben.

Az előrejelzések szerint estétől ismét csökken a hőmérséklet, szombat reggelre egyes helyeken ismét lehetnek -15 fok alatti minimumok.

A hideg időjárás négylábú kedvenceinket sem kíméli. A kint tartott állatok számára létfontosságú a megfelelő menedék, a száraz fekhely és a friss, nem befagyott ivóvíz. A séták során is érdemes rövidebb időt a szabadban tölteni, és figyelni az állatok jelzéseire.

Vigyázzunk egymásra és vigyázzunk rájuk is az extrém hidegben is. Egy kis odafigyelés ilyenkor különösen sokat számít!


 

 

A Budaörsi Infó Online-on több informatív cikkben is tájékozódhatnak a teendőkről, illetve a megelőző intézkedésekről ilyen extrém időben:

 

Figyeljünk fokozottan az idősekre, betegekre, egyedülállókra és a hajléktalanokra

 

Készüljünk fel a téli útviszonyokra! – Óvatosságra intik az autósokat a tűzoltók

 

Fontos infók a hóeltakarításról és síkosságmentesítésről Budaörsön

 

Hóhelyzet – Itt jelentkezhetnek a budaörsiek, ha segítségre van szükségük vagy segítenének

 

Magyar Vöröskereszt – Ilyen felszereléssel ajánlott rossz időben autós útra indulni

 

 

(Budaörsi Infó / mti)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.