Akcióban a budaörsi tűzoltók

(Budaörs, 2025. július 9. – Budaörsi Infó) Az elmúlt napokban a nyári időjárás őszi esős, viharos fordulatot vett. A budaörsi tűzoltók folyamatosan dolgoznak.

 

 

Az orkán erejű szél Budaörsöt és a környező településeket is megtépázta.

Július 7-én és 8-án több településen nyújtottak segítséget a budaörsi tűzoltók az Érdi Katasztrófavédelmi Kirendeltség vezetőjének kérésére.

A tűzoltók Budaörsön kezdetben három címet kaptak közvetlenül a vihar után.

Ezen jelzésekről kiderült, hogy tulajdonképpen egyazon káresethez tartoznak, amit kiérkezés előtt felszámoltak a BTG munkatársai.

Törökbálinton is három esethez riasztották a budaörsi tűzoltókat, amelyből egyet kiérkezés előtt felszámoltak, egy nem igényelt tűzoltói beavatkozást, a harmadik műszaki mentésnél pedig egy szén-monoxid érzékelő jelzett be tévesen.

Ezt követően a budaörsiek Biatorbágyon láttak el műszaki mentési feladatokat, javarészt ki-, illetve házra dőlt fák esetében, valamint megrongálódott tetőszerkezetnél számoltak fel káreseteket hét esetben.

Ezen a héten személygépkocsi tűznél is segítséget kellett nyújtani. Ezt a tűzesetet a törökbálinti hivatásos tűzoltókkal együtt számolták fel.

 

 

tuzolto3d

 

tuzolto3

 

 

(Budaörsi Infó)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.