Országos rendőrségi összesítő

Az előző nap eseményei számokban.

 

Magyarország területén a 2024. március 11-én 0 óra és 24 óra közötti időszakban a rendőrök 34 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből kettő halálos kimenetelű közlekedési balesetben két ember vesztette életét, hat súlyos és 26 könnyű sérüléssel végződött.

A szolgálatot ellátó állomány összesen 171 személyt fogott el, közülük 31 embert az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 60 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 209 embert állítottak elő, köztük 87 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt, és további öt személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés 72 esetben történt.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.