Két budaörsi önkéntes tűzoltó is segített a visegrádi Hotel Silvanusban keletkezett tűz eloltásában

(Budaörs, 2024. március 11. – Budaörsi Infó) Jelentős kárt okozott a visegrádi Hotel Silvanusban keletkezett szombati tűz – közölte a szálloda igazgatója, hozzátéve: véleménye szerint a könnyűszerkezetes tetőt ki kell cserélni. Az oltásban budaörsi önkéntes tűzoltók is részt vettek.

 

 

A Budaörs Városi Önkéntes Tűzoltó Egyesület két tagja a vízszállító gépjárművükkel vettek részt a visegrádi szállodatűz oltásában, ezzel segítve a hivatásos egységek munkáját.

 

 

budaors_tuzolto

 

Fél nap alatt tudták megfékezni a lángokat, 230 embert kellett kimenekíteni. Senki sem sérült meg. A vendégeket a helyi tornacsarnokba vitték, ahol ételt és takarókat kaptak.

Pintér Róbert igazgató elmondta: a 151 szobával működő hotelnek mintegy kétszáz vendége volt – 143 szobát adtak ki -, amikor szombat délelőtt kigyulladt a negyedik emelet, ahol kizárólag szobák vannak.

A vendégeket elhelyezték, többségük kezdetben a környező épületekben és a Fellegvár parkolójában biztosított melegedőbuszokban várt – tette hozzá, jelezve: csupán néhány vendég kért áthelyezést, amelyre a környező szállodákban volt lehetőség.

Beszámolt arról, hogy egy nemzetközi konferenciát, amelyet a hétvégén tartottak volna a hotelben, Budapestre helyezték át.

Pintér Róbert elmondta azt is, hogy az újjáépítés elkezdődött.

 

 

tuzoltobudaors3

 

Kiemelte, hogy a koronavírus-járvány miatti korlátozások okán van tapasztalatuk abban, hogy egyik pillanatról a másikra hogyan menedzseljék a helyzetet.

A meglévő foglalásokkal kapcsolatban közölte, sok megkeresést kapnak; mindenki maga döntheti el, hogy elmegy a szállodába, vagy nem.

A jövőbeni foglalási lehetőségek megnyitása a „következő hetek válasza” és annak is a függvénye, hogy a szombati és a vasárnapi felmérések milyen eredményre vezetnek – fogalmazott az igazgató.
 

Pintér Róbert korábban azt mondta, hogy valószínűleg elektromos probléma okozta a tüzet.

Hangsúlyozta: a vendégek és az alkalmazottak a tűzeset idején biztonságban voltak, senki sem sérült meg.

 

 

tuzolto_budaors

 

UPDATE:

A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya közveszélyokozás bűntettének gyanúja miatt nyomozást rendelt el egyelőre ismeretlen tettes ellen a visegrádi tűzesettel kapcsolatban – közölte a Magyar Nemzet megkeresésére a rendőrség.

Az mno.hu ír arról, hogy egyelőre még senkit nem hallgattak ki gyanúsítottként.

 

 

(Budaörsi Infó/MTI/Fotó: ÖTE)

 

 

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.