Állatvédők: a francia kormány tiltsa be a halászatot ott, ahol az veszélyezteti a delfineket

Állatvédők felszólították a francia kormányt, hogy tiltsa be a halászatot azokon a területeken, ahol az veszélyezteti a delfineket – írta a The Guardian című brit napilap online kiadása.

 

 

Az Atlanti-óceán francia partvidékén partra mosott delfineket 1970 óta számon tartó Pelagis megfigyelőközpont úgy tudja, hogy rekordszámú, 370 delfin pusztult el a Vizcayai-öbölben tavaly december 1-je és idén január 25-e között.

A szervezet rámutatott, hogy a közönséges delfinek leggyakoribb haláloka télen továbbra is a halászati tevékenység, és ez már az 1990-es évek óta így van. A Pelagis hozzátette: a szomszédos országokban is aggasztó a helyzet.

Tavaly 669 delfin tetemét találták meg a francia partokon, legtöbbjüket december közepétől április elejéig – a tőkehal és a sügér halászszezonja idején – mosta partra a víz.
Olivier van Canneyt, a Pelagis megfigyelésért felelős vezetője elmondta, hogy 2016 óta a korábbinál sokkal több delfin pusztul el, és az idei többlethalálozás különösen korainak számít.

Lamya Essemlali, a Sea Shepherd France állatvédő szervezet elnöke szerint a partra mosott delfinek csak “a jéghegy csúcsát” jelentik. A valós áldozatok száma ennél jóval magasabb lehet, miután a tetemek többsége a tengerfenékre süllyed, és ott bomlik le.

A szervezet szerint évente akár 8-11 ezer példány is elpusztulhat a 180-200 ezerből ebben a térségben.

“Sürgősen le kell zárni egyes övezeteket a halászhajók előtt bizonyos időszakokban” – szögezte le Essemlali. “Ezt már régóta kérjük, de a halászati lobbi erős Franciaországban, és a kormány elutasító. Ez rendkívül frusztráló” – tette hozzá.

Az állatvédő jelezte: középtávon szeretnék elérni a halászati módszerek teljes felülvizsgálatát.

“A kormánynak kötelessége védeni a veszélyeztetett fajokat” – húzta alá Essemlali. “Nem azt kérjük tőlük, hogy legyenek kedvesek a delfinekkel, hanem hogy tartsák be a törvényt. mielőtt kifutunk az időből” – jegyezte meg.

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.