Hétfőn érkezik a bankszámlákra a nyugdíjprémium
- Budaörsi Infó
- 2018 november 10.
Hétfőn érkezik a bankszámlákra a nyugdíjprémium, majd jövő hét csütörtöktől a postai kézbesítések is elkezdődnek – mondta el az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára az MTI-nek.
2,5 millió ember kap nyugdíjprémiumot, amelynek maximális összege a tavalyinál magasabb, 18 ezer forint.
Az ellátást nemcsak az öregségi nyugdíjasok, hanem azok is megkapják, akik nyugdíjszerű ellátásra jogosultak. A kormány 33 milliárd forintot biztosít a kifizetésekre. Minden nyugdíjas, akinek eléri a 80 ezer forintot a nyugdíja, a maximális 18 ezer forintra számíthat. Így a maximális összeget kapják az átlagnyugdíjjal (130 ezer forint) rendelkezők is, az 50 ezer forintos nyugdíjban részesülők 11 250 forintos nyugdíjprémiumot kapnak.
Az államtitkár szerint a nyugdíjak idén megtartják vásárlóértéküket, ezért “nyugdíjkiegészítésre idén nincs szükség”. A Pénzügyminisztérium megállapítása szerint az infláció mértéke várhatóan kisebb lesz, mint a januári 3 százalékos nyugdíjemelés, így nincs szükség nyugdíjkiegészítésre, a nyugdíjak idén kompenzáció nélkül is megőrzik értéküket. Úgy fogalmazott: a tartósan alacsony inflációnak köszönhetően a nyugdíjak vásárlóértéke 2010 óta 10 százalékkal nőtt.
A jövő évi nyugdíjemelés mértéke a 2019-re becsült inflációval egyezően 2,7 százalék lesz, ami 130 ezer forint körüli átlagnyugdíjjal számolva havi 3500 forintos emelést jelent.
facebook:
0 Komment