Sportolási lehetőség minden korosztály számára
- Budaörsi INFÓ
- 2018 október 28.
(Budaörs, 2018. október 28.– Budaörsi Infó) A Városi Sportcsarnokban került megrendezésre október 27-én a Budaörsi Sport Club Napja. A rendezvényen résztvevők – sportolók és szakemberek segítségével – megismerkedhettek és kipróbálhatták a BSC mind a hét sportágát: asztalitenisz, atlétika, autó-motor sport, judo, karate, tenisz, úszás.
A nap folyamán különböző sportversenyek kerültek megrendezésre, a sportcsarnok parkolójában az autó-motor sport kedvelői biztonságtechnikai bemutatót láthattak, illetve lehetőség volt a versenyautókat belülről is megcsodálni.
A legkisebbek számára játszósarok került kialakításra, továbbá a gyerekek kisebb ajándékokra tehettek szert.
Somlyó Gergely, a Budaörsi Sport Club elnöke elmondta, hogy a rendezvény fő célja, hogy a jelenlévők sportosan, egészségesen töltsék el az időt.
A nap lezárásaként a Budaörsi SC női asztalitenisz csapatának első, idei hazai Bajnokok Ligája mérkőzésére került sor, ahol az ETTU kupa aktuális bajnokát, a francia Metz TT csapatát fogadták. Erről a meccsről idekattintva olvashatnak részelteket.
(Budaörsi Infó)
facebook:
0 Komment