A szuperhősök már a spájzban vannak – és a könyökünkön jönnek ki

(Budaörs, 2017. május 11. – Budaörsi Infó) Újabb szuperhős film érkezik június elsejétől Wonder Woman (Csodanő) képében a világ mozijaiba. Gal Gadot, az izraeli szépségkirálynő (Miss Israel 2004) végre megkapta az egész estés szereplését egy olyan filmben, amelyben végre nem mellékszereplőként bukkan fel Diana hercegnőként, mint ahogy tette ezt a Batman Superman ellen – Az igazság hajnala (2016) alkotásban.

A film készítői nagy reménységgel állnak a premier elé, ugyanis a Warner Bros. Pictures filmstúdió természetesen nagy bevételt, a jogtulajdonos DC szórakoztatóipari és képregénykiadó vállalat pedig a sikert sikerre halmozó képregénykonkurens Marvel szuperhősfilmjeinek kenterbe verését várja szuperhősnőjétől.

De ahogy lenni szokás, a nézőket nem kérdezték meg semmiről, ők azt eszik nézik, amit kapnak. Így megy ez az ezredforduló első évtizedének végétől kezdve, amióta olyan szuperhős dömpinggel árassza el Hollywood a filmszerető világközönséget, hogy annak a kifinomultabb része már a csömörön is túl van.

A film világában nem újdonság, hogy egy szűk évtized, vagy kicsivel több alatt egyetlen műfajt pörgetnek az amerikai filmkészítők. Az ottani film hőskorában, az 1930-as években a csapból is klasszikus westernek folytak John Wayne nevének fémjelzésével, amelyekben a vadnyugat, a magányos hős, gonosz indiánok és rablóbanditák különböző pozicióváltással, unalmas, klisékbe tuszkolt dramaturgiával adták elő mindig ugyanazt. De időben közelebbi filmes ’műfajdivat’ volt a ’80-as évektől egészen a ’90-es évek közepéig tartó egyszemélyes hadsereg filmek túltermelése. Arnold Schwarzenegger, Sylvester Stallone, Bruce Willis, Jean-Claude van Dame voltak ezeknek a filmeknek a húzónevei, és még sokan mások kevésbé maradandó alkotásokkal (pld. Dolph Lundgren, Steven Seagal).

Ebben a dekádban pedig tetszik-nem tetszik, a szuperhősök tömeggyártása folyik a jenki filmgyártásban, és az előrejelzések szerint fog is még egy darabig tartani, hiszen a DC nagyágyúja, az Igazság Ligája – amelyből valóságos szappanoperát lehet készíteni – még csak idén fog debütállni, amihez a Wonder Woman egyfajta kedvcsináló, kvázi aperitif.

De aki kinőtte már a tinédzser korszakát (habár ez ma már nem életkor kérdése, hanem szellemi érettség), és nem leli kedvét a csihi-puhi világmegváltásban, azok ha már láttak egy ilyen szuperhős filmet, akkor már ezzel látták az összes többit, a még le nem forgatottakat is beleértve.

A szuperhős film egytől-egyig az amerikai képregények megfilmesítését jelenti, és a képregény nemcsak, hogy kulturálisan az egyik legszegényebb szórakoztatóipari médium, hanem a legfelszínesebb is. Nem csoda, hiszen tizenéves kamaszoknak készítik őket, akik könnyen emészthető tartalmat, látványt, harsány színeket, sztereotipizált emberi alakokat kedvelnek. De amint benő a fejük lágya, leteszik ezeket a lapokat és ha a kognitív térképük fehér foltjait kevésbé satírozzák, akkor más, immár felnőtteknek szóló lapokat fognak forgatni a továbbiakban.

Az amerikai képregények fő áramlata (ezekből készülnek a szuperhős filmek), nem képes olyan művészeti élményt nyújtani, ami miatt a filmet igazán szeretni lehetne: olyan élethelyzeteket, eseményeket, emberi kapcsolatokat és probléma megoldásokat bemutatni, amelyek átélésével a néző is tapasztalatot szerez. Ehhez szükséges képesség az átélés, az azonosulás a szereplőkkel.

De egy szuperhőssel, aki képességei szerint inkább egy isteni lény, a néző nem képes azonosulni, mert nincs közös metszete vele. Egy szuperhőst csak irigyelni lehet: erejéért, képességeiért, szépségéért, de nem azonosulni vele. Ezért is unalmasak a szuperhős filmek. Nincs szellemi tartalmuk (nem okoznak a nézőnek katarzist és jellemdúsulást), csak csillogó, megapixelekben mérhető külső megjelenésük. Mintha csomagolópapírba burkolt bábjátékot néznénk egy fényorgiában úszó szórakozóhelyen.

A szuperhősfilmek éppen azért, mert tartalmilag unalmasak, a lehető legtöbb akciójelenettel tarkítottak, hogy ellensúlyozzák ezt az ürességet. Viszont az ilyen adrenalin forraláshoz idővel hozzá lehet szokni, és egyre több és több robbanás, puskaropogás, csontreccsenésre lesz szükség, hogy a székhez szögezzék a mozinézőt. A Wonder Woman igaz, az első világháború idejében játszódik, de a főszereplője hidegfegyver párti. Talán ez újitólag fog hatni vagy csak… neveteségesen.

A szuperhősök világában amúgy is túlsúlyban találhatóak a férfiak, valóban nem árt az újat mutatni nem képes, és így fonnyadozó műfajnak egy női főszereplő, egy kis ösztrogéngőzbe pácolva. De hogy csodát nem várhatunk a Csodanőtől, az tuti.

Adams

facebook:

0 Komment