Vér, csonttörés és tudatmódosító szerek – Elsősegélynyújtó verseny volt Budaörsön

(Budaörs, 2016. május 30 – Budaörsi Infó) 2016. május 28-án rendezték meg a budaörsi  1. Számú Általános Iskolában a 45. Felmenő Rendszerű Elsősegélynyújtó Verseny Pest megyei fordulóját Budaörs Város Önkormányzatának támogatásával.

 

 

A megnyitóünnepség 10 órakor kezdődött. Beszédet mondott Bíró Gyula alpolgármester és köszöntötte a jelenlévőket.

A verseny 11 órakor indult, ahol 13 csapat mérte össze a tudását három kategóriában (felnőtt, ifjúsági és gyermek).

 

elsosegely_nyujtas_verseny_voroskereszt (18)

 

 

Simsik Zsuzsanna, az 1. Számú Általános Iskola igazgatója a Budaörsi Infónak elmondta, hogy iskolájuk már többször együttműködött a Magyar Vöröskereszttel. A legemlékezetesebb számára a közös munkák közül az volt, amikor a 2013. március 15-én kialakult hóhelyzet alkalmával az iskolájukban helyezték el a Katasztrófavédelem és a Magyar Vöröskereszt munkatársai segítségével a bajbajutottakat.

Elmondása szerint természetesen nyitottak a további együttműködésre is.

 

elsosegely_nyujtas_verseny_voroskereszt (1)

Simsik Zsuzsanna

 

“Az előző iskola, amit vezettem a Vöröskeresztes bázisiskolája volt. A jövőre nézve mindenképpen szükségünk van arra, hogy a felnövekvő gyerekek megtanulják, hogy hogyan lehet segíteni embertársaiknak.

A gimnáziumi éveim alatt én is elsősegélynyújtó voltam és vöröskeresztes tag. Miközben a veresenyzők feladatmegoldásait néztük én is felismertem néhány dolgot, felvillant néhány emlék.

A káresetek és a kárhelyszínek a mai világra jellemzőek voltak, és nagyon nem vagyunk tisztában azzal, hogy mit kellene tenni ilyen esetekben. Szerintem nagyon fontos, hogy minél több gyerekkel megismertessük a felmerülő problémák megoldásait, és lehetőséget biztosítsunk számukra, hogy ki is próbálják magukat, a tudásukat.”

 

elsosegely_nyujtas_verseny_voroskereszt (20)

 

 

A rendezvény résztvevőinek száma 210 fő volt, amiből 66-an versenyeztek. A programok elkezdése előtt a diákoknak volt lehetőségük kipróbálni  – a helyi Önkéntes Tűzoltó Egyesület és a Budaörsi Rendőrkapitányság jóvoltából – a szolgálati járműveiket, és felszereltésükről kérdezhették a szakembereket.

 

elsosegely_nyujtas_verseny_voroskereszt (17)

06_05_28voroskereszt_elsosegely_verseny1

A verseny résztvevői és szervezői

 

Gerzsenyi István a Magyar Vöröskereszt Pest Megyei Szervezetének igazgatója a Budaörsi Infónak elmondta, hogy hat állomáshelyen négy kárhelyszínt rendeztek be. A megoldásra váró feladatok a hétköznapi élet hétköznapi szituációira épültek, leginkább azokra az élethelyezetekre amelyek a korosztály sajátosságai.

 

elsosegely_nyujtas_verseny_voroskereszt (15)

Gerzsenyi István

 

 

“A verseny ideje alatt olyan feladatokat kellett megoldaniuk a résztvevőknek, ahol különböző tudatmodosító szerek hatása alatti eszméletvesztés és a cselekvőképesség csökkenése történt, vagy egy rendezvényen az arcfestés körül kialakuló bonyadalmakat kellett kezelniük, ami allergiás rohammal zárult.

 

elsosegely_nyujtas_verseny_voroskereszt (19)

 

elsosegely_nyujtas_verseny_voroskereszt (23)

A budaörsi Szent Bendek Iskola a negyedik helyen végzett

 

 

Találkozhattunk szénmonoxid mérgezést kapott csecsemő- és felnőtt-újraélesztési feladattal is, viszont a legintenzívebb és talán a legsokkolóbb a tömegszerencsétlenség volt, amit egy sportrendezvény szurkolói között kellett megoldani. Itt több sérült, és nehezítő körülményként, néhány pánikoló szurkoló is hátráltatta a feladatmegoldást.

Egyszóval változatos, kihívásokkal teli, nehéz feladatokkal készültünk.”

 
elsosegely_nyujtas_verseny_voroskereszt (22)

 

 

Az általános iskolákból 7 csapat érkezett a veresenyre, az ifjúsági kategóriában 4 csapat indult, a felnőtt kategóriában pedig kettő, ebből egy versenyen kívül.

Az első helyezést elért csapatok korosztályonként bejutottak az országos döntőbe, ami szeptember 10-én Veszprémben lesz.

Amíg a zsűri összegezte az elért pontszámokat, addig a színpadon fellépett a budarösi Bolett tánc csapat, a Budaörsi Tanoda diákjai, Farkas Gergely és Sárközi Edina.

 

elsosegely_nyujtas_verseny_voroskereszt (24)

Bolett tánc csapat

 

elsosegely_nyujtas_verseny_voroskereszt (25)

Budaörsi Tanoda

 

elsosegely_nyujtas_verseny_voroskereszt (26)

Budaörsi Tanoda

 

elsosegely_nyujtas_verseny_voroskereszt (27)

 

elsosegely_nyujtas_verseny_voroskereszt (29)

Farkas Gergely és Sárközi Edina

 

 

A 45. Felmenő Rendszerű Elsősegélynyújtó Verseny Pest megyei fordulójának helyezettjei:

 

Gyermek kategória:

1. helyezett Árpád Fejedelem Általános Iskola

 

elsosegely_nyujtas_verseny_voroskereszt (13)

 

 

Ifjúsági kategóriában:

1. helyezett: Váci Madách Imre Gimnázium

 

elsosegely_nyujtas_verseny_voroskereszt (12)

 

 

Felnőtt kategóriában:

1. helyezett: “Amenézia” Bálint Márton Általános Iskola és Középiskola

 

elsosegely_nyujtas_verseny_voroskereszt (11)

 

 

Rendkívül színvonalas programot láthattunk, aminek zárásaként egy hatalmas vöröskeresztes tortát vágtak fel.

 

elsosegely_nyujtas_verseny_voroskereszt (28)

 

 

Gratulálunk a kiváló szervezéshez és kivitelezéshez! Bízunk benne, hogy jövőre talán budaörsi csapat is lehet az első helyezettek között.

 

(Budaörsi Infó)

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.