Az Európai Kutatási Tanács (ERC – European Research Council) 2 millió eurós támogatásával a napenergia újszerű hasznosítását vizsgáló, ötéves kutatási program indul Janáky Csaba vezetésével a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE) – közölte a felsőoktatási intézmény közkapcsolati ...

A libát Kínában mintegy hétezer éve háziasíthatták, vagyis az eddigi feltételezésekkel ellentétben korábban, mint a ...

A kínai Csu-zsung marsjáró szél- és vízerózió nyomaira bukkant a vörös ...

Bekapcsolt hangszóróra öntött folyadékoldat segítette a ...

 A hivatalosan regisztrált eseteknél háromszor több, több mint 18 millió lehet a Covid-19-ben elhunytak száma világszerte egy új kutatás szerint – számolt be róla a BBC News ...

Tizenötezer forint névértékű ezüst és háromezer forint névértékű színesfém emlékérmét bocsátott ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a Covid-19 elleni védekezésben is központi szerepet játszó mRNS-alapú vakcinák kidolgozóinak tiszteletére – jelentette be Hergár Eszter, a bank társadalmi kapcsolatokért felelős igazgatója csütörtökön ...

Megtalálta Ernest Shackleton több mint száz éve az Antarktisznál elsüllyedt Endurance nevű hajóját a felkutatására indult tudományos ...

Az úttörő eljárással egy Easton nevű kisfiú életét akarják ...

Tudományos konferenciát szervez a Francia Intézet a Cervantes Intézettel és az Olasz Kulturális Intézettel együttműködésben, melynek témája a nők helye a tudományágakban – közölte a Francia ...

A stegosaurus egy új fajtáját fedezték fel Kínában, a lelet ráadásul az eddig előkerült, legrégebbről származó stegosaurus példány Ázsiában – számolt be a Hszinhua kínai állami hírügynökség ...

Az Ausztráliában pusztító bozóttüzek miatt számos állat veszélyeztetett státuszát kellett újragondolni. A koalák februárban kerültek fel a vörös ...

Eddig több mint kétszáz észlelés adatait töltötték fel az ELKH Ökológiai Kutatóközpont (ÖK) HódTérkép elnevezésű online felületére, amelyen a szakemberek a lakosság hódokkal kapcsolatos megfigyeléseit ...