Egy saját fejlesztésű betegségtérkép segítségével, a módszertan finomításával, a depresszió új altípusait azonosították a Műegyetem bioinformatikusai. A Nature Communications című tudományos folyóiratban megjelent kutatás eredményei hamarosan a kezelésekben is hasznosíthatók lesznek – közölte a ...

Az ELTE etológusai és amerikai kutatók legújabb eredményei szerint a kutyák háziasítás során kialakult extrém barátságos viselkedését egy gén kromoszómakörnyezetének térszerkezete is ...

Magyar ökológusok is részt vettek annak a tanulmánynak az elkészítésében, amely kimutatta, hogy az európai őserdők, öreg erdők szénmegkötése sokkal nagyobb, mint korábban gondolták. Európa erdői akár évi 309 megatonna szén-dioxidot is meg tudnának kötni, ha hagynák azokat ...

 A családi kedvencként tartott kutyák szaglását tesztelték az ELTE etológusai, legújabb eredményeik azt mutatták, hogy sem a hőmérséklet, sem a páratartalom nem befolyásolta a kutyák teljesítményét, viszont a teszt helyszíne fontos tényező volt a feladat végrehajtása ...

Jövő hétfőn tetőzik a Perseida meteorraj, ekkor figyelhető meg az égbolton a legtöbb hullócsillag – közölte a Svábhegyi ...

A HUN-REN Agrártudományi Kutatóközpont Növényvédelmi Intézete (ATK NÖVI) kimutatta, hogy a rovarirtószerrel kezelt poszméhek később indulnak megkeresni, és kisebb valószínűséggel találják meg a tesztelt ...

Idén csütörtökre esett a túlfogyasztás napja: a Global Footprint Network adatai szerint az emberiség fogyasztása idén augusztus 1-jén lépte át azt a szintet, amit a Föld egy év alatt képes újratermelni, valamint ...

A csípőszúnyogok állományának gyérítésére bevetett, Magyarországon is széles körben alkalmazott pyrethroid-alapú kémiai kezelések visszafogott használatára hívják fel a figyelmet a Pécsi Tudományegyetem Virológiai Nemzeti Laboratórium (PTE VNL) ...

170 méterrel a felszín alatt nagyrészt sértetlenül, függőleges helyzetben a tengerfenékbe fúródva találták ...

Júliusban két új üstököst is felfedezett Sárneczky Krisztián kutatásvezető csillagász, a HUN-REN Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Piszkéstetői ...

Július 30-án hajnali fél négykor szabad szemmel is látható csillagászati jelenséget lehet majd megfigyelni a keleti égbolton, ahol öt égitest, a Fiastyúk csillaghalmaz, a holdsarló, a Mars, a Jupiter és a Bika csillagkép vörös csillaga, az Aldebaran kerül közel ...

Szathmáry Eörs evolúcióbiológus, az MTA rendes tagja három külföldi kutatótársával arra vállalkozott, hogy kémiai molekulákból kiindulva életet teremt laboratóriumi körülmények között a MiniLife elnevezésű, hat éven át tartó projekt keretében, amely az Európai Kutatási Tanács tízmillió eurós támogatásával valósul ...