Néhány hónapon belül kiderülhet, hogy a koronavírus-fertőzés érinti-e az agyat, és ha igen, mely területeit – mondta Dénes Ádám, a Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet (KOKI) munkatársa az egyik televízió csatorna ...

A Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet (KOKI) munkatársai a világon az elsők között vizsgálnák koronavírus-fertőzésben elhunytak agyát. A kutatók eredményei a korábbiaktól eltérő kezelési módszerekhez vezethetnek – közölte az Magyar Tudományos Akadémia (MTA) szerdán az ...

Bár főként kártékony rovarként tekintünk a molylepkékre, egy új kutatás szerint kiemelt szerepet játszanak számos növény ...

A túl kevés vagy túl sok alvás súlyosbítja a felnőttkori asztmát – derült ki egy új ...

Összefüggést mutattak ki a vérben felhalmozódott mérgező anyagok, például a rovarirtószerekben, tapadásmentes edényekben és égésgátlókban lévő kemikáliák és a lisztérzékenység (cöliákia) fokozott kockázata között ...

A Homo sapiens készítette az első modern eszközöket Európában. A kontinensen felfedezett pengeszerű tárgyakról és állati fogakból készült medálokról korábban úgy vélték, a neandervölgyi embertől származnak, egy új elemzés szerint azonban az Afrikából érkező Homo sapiens, vagyis a modern ember ...

A koronavírus és a járványhelyzet testi-lelki jóllétre gyakorolt hatását vizsgáló nemzetközi felmérésben is részt vesz Magyarország – közölte a Semmelweis Egyetem vasárnap az MTI-vel. Az online kérdőív május elsejétől magyarul is ...

A Hold szénkibocsátására utaló bizonyítékokat találtak japán kutatók, az eredmények kétségbe vonják az égitest születésének eddigi ...

Egyedi immunrendszerük révén tudják megbetegedés nélkül hordozni a MERS koronavírust a denevérek – állapították meg a kanadai Saskatchewani Egyetem (USask) ...

Számos nyakörvtípus veszélyességét tesztelte a Notthinghami Trent Egyetem kutatócsoportja. ...

Az idei volt az eddig mért két legmelegebb április egyike a világon az európai Copernicus éghajlatváltozási szolgálat (C3S) keddi közleménye ...

Olyan mikrobát fedeztek fel kenyai és brit tudósok, amely tökéletesen megvédi a szúnyogokat a maláriától – olvasható a BBC ...