Tilos lesz a brit mozikban a Google okoszemüvegének használta, mert a filmforgalmazók attól tartanak, hogy a technológia felhasználható a legnépszerűbb filmek kalózpéldányainak ...

A szakkönyvek mellett akár a leggyakoribb babanevek elemzésével is nyomon követhetők a legfontosabb történések Kínában, ahol a keresztnevek gyakran a történelmi eseményeket ...

Káoszba torkollt egy kínai milliárdos New York-i hajléktalanoknak adott jótékonysági ebédje a Central Park egyik éttermében, amikor a vendégek megtudták, nem kapják meg a nekik felajánlott fejenként 300 dollárt (68 ezer ...

Jóváhagyta a francia semmítőszék szerdán egy Párizs közeli magánbölcsőde 2008-as döntését, amelynek értelmében azért bocsátottak el egy gondozónőt, mert az nem volt hajlandó levenni a muzulmán fejkendőt a munkahelyén, amely előírta a vallási semlegesség tiszteletben ...

Bűnösnek mondták ki a brit miniszterelnöki hivatal egykori sajtófőnökét az utóbbi évtizedek egyik legnagyobb belpolitikai és sajtóetikai botrányát kavaró telefonlehallgatási ügy büntetőperének keddi tárgyalási napján. David Cameron kormányfő a végzés után elnézést kért Andy Coulson ...

Negyvenötezer példányt ajándékoz saját könyveiből több mint 300 New York-i iskola diákjainak James Patterson amerikai bestselleríró, hogy olvasásra sarkallja a kisiskolásokat a nyári ...

Szerződést bontott Tamar Iveri grúz szopránnal a híres sydneyi operaházban működő Opera Australia, az ország első számú operatársulata, miután a közelmúltban hatalmas felháborodást váltott ki az énekesnő Facebook-oldalán felfedezett homofób ...

James May, az angol közszolgálati BBC világhírű autós magazinja, a Top Gear egyik műsorvezetője utálja a “szektaszellemet” az utakon, autósként, kerékpárosként és motorosként is azt mondja, békében kellene élniük egymás ...

Őszre elkészülhet Szerbiában egy nyilvántartás, amelyben azokat a vállalat-tulajdonosokat és -vezetőket írják össze, akik rosszul vezették cégüket, és emiatt megtiltják nekik, hogy újat ...

Ötvenötezer fontért (20,9 millió forint) kelt el egy londoni aukción az Oscar Wilde főművének számító Bunbury első kiadásának egy példánya, amelyet a börtönbüntetésének helyszínéül szolgáló readingi fegyház igazgatójának dedikált az ír ...

Őrizetbe vették csütörtökön este Traian Basescu román államfő öccsét, Mircea Basescut, akit a korrupcióellenes ügyészek azzal gyanúsítanak, hogy 250 ezer euró kenőpénzt ...

Tizenhetedik nemzedékbeli leszármazottja készíti el III. Richárd új koporsóját, amelyben jövő tavasszal helyezik örök nyugalomra a középkori angol uralkodó két évvel ezelőtt egy leicesteri parkoló építése során felfedezett ...