Egy üdítőitallal a kezében megbotlott egy múzeumban és nekiesett Paolo Porpora olasz barokk festőművész egyik festményének egy 12 éves tajvani diák, súlyosan megrongálva a 1,5 millió dollár (394 millió forint) értékű ...

Két hete hat másodpercet siet a Big Ben órája, a hibát a BBC4 rádióadó szerkesztői vették észre, amikor élőben közvetítették a toronyóra ...

Szívesen letelepedne a Krím félszigeten Dmitrij Romanov herceg, az egykori orosz cári család legidősebb tagja. A Dániában élő trónörökös feleségével együtt kedden érkezett látogatóba a tavaly márciusban egyoldalúan Ukrajnától Oroszországhoz csatolt ...

A londoni autósok vesztegeltek a legtöbbet torlódások miatt 2014-ben Európában: 96 órát, vagyis 12 munkanapot ültek dugókban. A brit főváros először végzett az élen, 2013-ban még Brüsszel ...

Menekültként Svédországban él a Papírsárkányok című nagysikerű 2007-es film egyik gyerekszereplője, aki a tálibok fenyegetései miatt kényszerült elhagyni Afganisztánt. Embercsempészek segítségével és sok szenvedés után jutott el az észak-európai ...

Épségben, Triesztben előkerült szombat délután az a nyolcéves román kislány, akit a szülei Magyarországon veszítettek el órákkal korábban, egy általuk sem ismert ...

Divattá vált Oroszországban, hogy a Krím félszigetről nevezzék el az újszülött ...

Nácik által zsákmányolt műkincs lehet a skót miniszterelnöki palota egyik szobájában lógó díszes csillár a gyanú szerint. A függőlámpa eredetének felderítésére vizsgálat ...

Steven Spielberg eladja 184 millió dolláros (51 milliárd forintos) jachtját, mert egy nagyobbra van szüksége – számolt be a hétvégén a Business ...

Joseph C. Wright tavaly 79 ezer 200 dollárért (22 millió forintért) elárverezett, 1942-ben elnyert Oscar-díját 10 dollárért (2800 forintért) visszakaphatja az amerikai filmakadémia egy Los Angeles-i bíró ítélete ...

Film készül a Warner Bros. filmstúdióban Dominique Strauss-Kahn IMF-vezér szexbotrányáról – értesült a The Hollywood ...

Újabb embert öklelt halálra egy bika Spanyolországban, ahol ezen a nyáron már ő a hagyományos bikafuttatások hatodik áldozata – közölte pénteken a The Local angol nyelvű spanyol ...