Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) 2017 tavaszán nyomozást indított Donald Trump elnök ellen, mert az volt a benyomása, hogy orosz érdekeket szolgál – állította a The New York Times című napilap az internetes oldalán szombat ...

A brit közszolgálati BBC műsorszolgáltató egyes online anyagai nemzetközi terrorszervezetek ideológiai álláspontját közvetítik, ezért szakértői elemzés szerint megsérthetik a szélsőséges megnyilvánulásokkal szemben meghozott orosz törvényeket – közölte az orosz tömegtájékoztatási és távközlési hatóság (Roszkomnadzor) hírügynökségekkel csütörtökön ...

Egyiptomból kicsempészett ókori műkincset azonosítottak egy londoni aukció tételei között – számolt be az egyiptomi régiségügyi minisztérium, amely szerint a lelet mostanra már visszakerült az észak-afrikai ...

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) a nemzetipark-igazgatóságokkal és más civil szervezetekkel együttműködve péntektől vasárnapig rendezi meg az Országos Sasszinkront, a Magyarországon telelő ragadozómadarak éves ...

Kétszáz kilokalória tápértékű marhahús előállítása 23,9 kilogramm szén-dioxid kibocsátásával ...

A felnőttként látásukat vesztett embereknek segít elsajátítani a Braille-jelek használatát az az ábécéskönyv, amelyet pénteken mutattak be Budapesten, a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének (MVGYOSZ) ...

A Fővárosi Állat- és Növénykert az új év kezdetekor megtartott “népszámlálás” szerint összesen 856 faj 8807 egyedét, ezzel Európa egyik legváltozatosabb állatgyűjteményét mutatja be a ...

 Húsz százalékkal magasabb a dánok koleszterinszintje a karácsony ünnepek után, mint nyáron – mutatták ki új tanulmányukban a Koppenhágai Egyetem ...

Mintegy 100 köbméter hulladékot takarítottak össze a budapesti szilveszteri rendezvények helyszínein, a belvárosi utcákon, tereken a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) ...

Idén kislány lett az első fővárosi újszülött; 2019 első budapesti babája a Honvédkórházban ...

Élnek-e vámpírok Lengyelországban – ez csak az egyike a brit külügyminisztériumhoz 2018-ban befutott legmeghökkentőbb állampolgári kérdéseknek, amelyből a tárca kisebb év végi rangsort állított ...

Új élőhelyet kapott a világ legritkább madárfaja, a madagaszkári barátréce 21 példánya a szigetország északi részén egy tónál – írta a BBC ...