- Budaörsi Infó
- 2013 január 17.
- Budaörsi Hírek, Kiemelt, Közérdekű
- 0 Komment
A kormány határozatot fogadott el a Budapestből és Pest megyéből álló közép-magyarországi régió esetleges kettéválasztásának ...
A kormány határozatot fogadott el a Budapestből és Pest megyéből álló közép-magyarországi régió esetleges kettéválasztásának ...
Az elmúlt héten is jelentősen emelkedett az influenzaszerű megbetegedéssel orvoshoz fordulók száma, de nem érte el az országos járványküszöböt. Az influenzavírust a szezonban országszerte öt ember szervezetében ...
Két bűncselekménytípus: az úgynevezett itatós rablások, illetve az “öregezés” veszélyeire hívták fel a figyelmet a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) munkatársai keddi ...
Legkésőbb február elsejéig kell a cégjegyzékben szereplő adataikat kiegészíteniük vagy módosítaniuk azoknak a cégeknek, amelyek a tavaly márciusi törvénymódosítás óta ezt nem tették meg – hívja fel a figyelmet keddi közleményében a Schönherr Hetényi Ügyvédi ...
Szerda reggelig ismét ónos esőre kell számítani, később már inkább havazás várható. A Dunántúl nyugati részén szerda éjfélig akár 15 centiméter hó is ...
Több mint száz kiállító, szinte valamennyi hazai felsőoktatási intézmény, külföldi egyetemek, nyelviskolák, szakképző intézmények, tankönyv- és taneszközgyártók és a legújabb oktatási fejlesztések várják az érdeklődőket pénteken és szombaton a Hungexpón, az Educatio nemzetközi oktatási szakkiállításon – olvasható a ...
Változó intenzitással havazott éjszaka Budapesten, a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt. 85 munkagéppel és 290 hómunkással takarította az utakat. A 149-es autóbuszt leszámítva a BKV valamennyi járata menetrend szerint ...
Az ország közútjain folyamatosan javulnak a közlekedés feltételei, de több útszakaszon továbbra is téliesek az útviszonyok, a havazást országszerte eső, ónos eső váltotta fel – közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. hétfő ...
Pest megye területén a fővárosba bevezető utakon, a Pilisben, valamint Vác és Budaörs környékén a legrosszabb a közlekedési helyzet a szakadó hó, a síkos utak és az elakadt nehézjárművek miatt – tájékoztatta a Magyar Közút Nonprofit Zrt. szóvivője hétfő reggel az ...
Az ország nyugati és középső részén, vagyis az intenzív havazásban érintett területeken a fő- és mellékutak egyaránt nehezen járhatóak hétfő reggel, a hóesés mellett hóátfúvások és ónos eső is nehezíti a közlekedést – közölte a Magyar Közút Nonprofit ...
Fennakadásokat okoz a vasárnap este óta tartó havazás a budapesti közösségi közlekedésben – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) hétfő ...
Legutóbbi hozzászólások