Csaknem hatvan házat ért kisebb-nagyobb kár, néhány pedig teljesen lakhatatlanná vált a vasárnap délutáni vihar következtében a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Vaján – közölte a térségi katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője az MTI-vel. Az önkormányzat harmincnyolc embert ideiglenesen a helyi közösségi szálláson ...
Legfrissebbek
-
Nyitott szertárkapukkal várják a gyerekeket a budaörsi önkéntes tűzoltók
-
Kevesebb munkaórát vállalnak a diákok – A cégeknek korábban kell készülniük a nyári szezonra
-
Gyermeknap a Jókai-ban: koncert, bábjáték, vásári játszótér, sárkányeregetés és bolhapiac várja a családokat
-
Döntőbe jutott a Budaörsi SC női asztalitenisz-csapata az Extraligában
-
A bajnoki címért játszik hétvégén a Budaörsi SC az asztalitenisz Extraliga négyes döntőjében
-
Kölcsön barátnak, rokonnak? – Írás nélkül könnyen kellemetlen helyzetbe kerülhetünk
-
Kábítószer-kereskedelemmel gyanúsított családot fogott el a rendőrség – Budaörsön is volt elfogás
-
Tiszaújvárosi robbanás – A Mol telephelyén történt üzemi balesetnek egy halottja és kilenc sérültje van
-
Elhunyt Dr. Ritter Gergely
-
Nyilvánosságra hozta a kegyelmi ügy dokumentumait a Sándor-palota
-
Elindult a Székely Gyors és a Csíksomlyó Expressz a csíksomlyói búcsúba
-
Esténként lezárják a pesti alsó rakpartot az autók elől – A budaörsieknek is érdemes előre tervezniük
- Budaörsi Infó
- 2013 május 13.
- Budaörsi Hírek, Helyi hírek, Kiemelt, Közérdekű
- 0 Komment
Sokakat érdekelhet Budaörsön a Településszerkezeti Terv és a Helyi Építési Szabályzat módosítása. Erről szól Budaörs város főépítészének alábbi közleménye. Újraindul az előzetes véleményezési eljárás.Várják a partnerek, a civil szervezetek és a lakosok javaslatait, ill. várják településfejlesztéssel foglalkozó budaörsi civil szervezetek jelentkezését, akik szeretnének a véleményezési eljárásban partnerként ...
A Magyarország ellen indított túlzottdeficit-eljárás szempontjából a jövő évi hiány lehet az igazi kérdés – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az M1 A Lényeg című műsorában ...
Orbán Viktor miniszterelnök áll a Bajnai Gordonnal szembeni támadások mögött – reagált az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért (PM) választási szövetség a Fidesz szóvivőjének vasárnapi kijelentésére, amely szerint a csődbe ment Hajdú-Bét Rt. károsultjainak és kisbeszállítóinak pénzéből folytatja mostani kampányát az Együtt 2014-PM szövetség vezetőjeként Bajnai ...
A Fidesz szóvivője szerint a csődbe ment Hajdú-Bét Rt. károsultjainak és kisbeszállítóinak pénze segítette Bajnai Gordon politikai karrierjét, ebből folytatja az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért választási szövetség vezetője mostani kampányát. Zsigó Róbert mindezért “szívtelen embernek” nevezte a volt miniszterelnököt vasárnapi ...
- Budaörsi Infó
- 2013 május 13.
- Budaörsi Hírek, Kiemelt, Közérdekű
- 0 Komment
A héten is többször megerősödik, helyenként viharossá fokozódik a szél, többfelé várható zápor, illetve zivatar. Melegszik az idő, a hét második felében ismét 30 fok körül alakulhatnak a maximumok – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat középtávú, vasárnapi országos ...
Az alapvető jogok biztosa szerint ellentétes a jogállamiság követelményével, valamint sérti a tisztességes eljárás jogát, hogy a médiatörvény a médiahatóság eljárását akadályozó szervezetre kivetett bírságon túlmenően, ismételt jogsértés esetén kötelező jelleggel előírja a jogsértő vezető tisztségviselőjének bírságolását is. Szabó Máté ezért a médiatörvény e rendelkezésének megsemmisítését kérte az Alkotmánybíróságtól (Ab) – közölte az ombudsman hivatala ...
Július 13-ra várható Vilmos herceg és hitvese, Katalin cambridge-i hercegnő első gyermekének érkezése – legalábbis vasárnapi brit sajtóértesülések ...
Egy második betegnél is diagnosztizálták Franciaországban a koronavírust, amely közel áll egy korábbi pusztító betegség, a súlyos akut légzőszervi szindróma kórokozójához – közölte vasárnap a francia egészségügyi ...
A Fidesz-frakció szerint az MSZP mint a központilag szervezett korrupció nagymestere ahelyett, hogy másokat rágalmazna, jobban tenné, ha erkölcsi alapon feloszlatná magát. A képviselőcsoport az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében az MSZP-nek arra az állítására reagált, miszerint a nyilvánosságra került bizonyítékok alapján világossá vált: a “trafikmutyi” nem egy elszigetelt korrupciós akció, azt a Fidesz központilag ...
- Budaörsi Infó
- 2013 május 12.
- Budaörsi Hírek, Helyi hírek, Kiemelt
- 0 Komment
(Budaörs – 2013. május 12., Budaörsi Infó) Az egyik budaörsi sörözőben verekedés tört ki vasárnap. A verekedés kezdeményezőjét a Budaörsi rendőrök előállították. A kihallgatása folyamatban ...
Az LMP a “trafikkoncessziók kiosztásának magánérdek-hátterét vizsgáló bizottság” néven parlamenti testület felállítását kezdeményezi – jelentette be Ertsey Katalin vasárnap ...


Legutóbbi hozzászólások