A kormányváltás után az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért választási szövetség új adórendszert vezet be, melyben a minimálbér szintjén havi 8-10 ezerrel több marad a zsebekben – mondta Bajnai Gordon, szerdán szabadtéri fórumán Komáromban, közel 200 fős hallgatóság ...
Legfrissebbek
-
Nyitott szertárkapukkal várják a gyerekeket a budaörsi önkéntes tűzoltók
-
Kevesebb munkaórát vállalnak a diákok – A cégeknek korábban kell készülniük a nyári szezonra
-
Gyermeknap a Jókai-ban: koncert, bábjáték, vásári játszótér, sárkányeregetés és bolhapiac várja a családokat
-
Döntőbe jutott a Budaörsi SC női asztalitenisz-csapata az Extraligában
-
A bajnoki címért játszik hétvégén a Budaörsi SC az asztalitenisz Extraliga négyes döntőjében
-
Kölcsön barátnak, rokonnak? – Írás nélkül könnyen kellemetlen helyzetbe kerülhetünk
-
Kábítószer-kereskedelemmel gyanúsított családot fogott el a rendőrség – Budaörsön is volt elfogás
-
Tiszaújvárosi robbanás – A Mol telephelyén történt üzemi balesetnek egy halottja és kilenc sérültje van
-
Elhunyt Dr. Ritter Gergely
-
Nyilvánosságra hozta a kegyelmi ügy dokumentumait a Sándor-palota
-
Elindult a Székely Gyors és a Csíksomlyó Expressz a csíksomlyói búcsúba
-
Esténként lezárják a pesti alsó rakpartot az autók elől – A budaörsieknek is érdemes előre tervezniük
A magyar kormány nem demokratikus, Magyarország pedig már csak papíron demokrácia – mondta Mesterházy Attila, az MSZP elnöke szerdán a németországi ...
Éjféltől egészen este kilenc óráig összesen 57 millió 230 ezer 325 sporttal eltöltött percet “produkáltak” a magyarok a Kihívás ...
Mellbe szúrta kihallgatás közben Tamerlan Carnajev egy barátja az FBI egyik különleges ügynökét, mielőtt lelőtték volna – közölte szerdán a ...
Az új alaptörvény és módosításai körüli aggodalmakról, és a romákat megfélemlítő szélsőjobboldali csoportokról is beszámolt Magyarországra vonatkozóan az Amnesty International éves jelentésében, amely számos negatív megállapítás mellett a nemzetközi jogvédő szervezet által kedvezőnek tartott fejleményekről is említést ...
Első fokon öt év börtönre ítélt egy jósnőt a Békéscsabai Járásbíróság kedden, A. Szilvia egy “ügyfelétől” összesen 28 millió forintot csalt ki rontáslevételért – tájékoztatta a Gyulai Törvényszék sajtószóvivője az ...
- Budaörsi Infó
- 2013 május 22.
- Budaörsi Hírek, Kiemelt, Közérdekű
- 0 Komment
Május 25-én tartják az eltűnt gyermekek világnapját az 1979. május 25-én New Yorkban eltűnt 6 éves kisfiúra, Etan Patzra és társaira emlékezve. A világnap célja, hogy felhívja a figyelmet az eltűnt illetve bántalmazott gyerekek ügyében a megelőzés illetőleg az országok közötti együttműködés ...
George Michael kiesett az őt szállító kocsiból az egyik legforgalmasabb angliai autópályán, így szerezte múlt héten elszenvedett sérüléseit, amelyek miatt mentőhelikopterrel kellett kórházba szállítani – mondta el egy szemtanú a brit sajtónak a világszerte feltűnést keltő ...
- Budaörsi Infó
- 2013 május 22.
- Budaörsi Hírek, Kiemelt, Közérdekű
- 0 Komment
Az előző években már megszokott gyakorlatnak megfelelően – a Diákhitel Direkten végzett átállási munkálatok miatt – az idén nyáron sem lehet augusztus 4-ig diákhitelt igényelni – hívta fel a figyelmet a Diákhitel Központ az MTI-hez eljuttatott ...
Bosco Szent János ráirányítja a figyelmet azokra, akik ma rászorulnak a segítő szeretetre – mondta Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek a Bosco Szent János, a szalézi szerzetes rend alapítója ereklyéjének fővárosi fogadása alkalmából tartott szentmisén kedden Budapesten, a Szent ...
A képzésük befejezését követő húsz évben tanulmányaik időtartamával megegyező időt kell Magyarországon dolgozniuk az állami ösztöndíjas hallgatóknak a felsőoktatási törvény kedden a parlamentben elfogadott módosítása ...
Federico Lombardi szentszéki szóvivő kedden cáfolta a TV2000 csatornán, az olasz katolikus püspöki kar televízióadóján közölt hírt, miszerint Ferenc pápa ördögűzést hajtott volna ...


Legutóbbi hozzászólások