További családpolitikai, a gyermekvállalást segítő, egyúttal a munkáltatók számára is kedvező intézkedéseken dolgozik a Fidesz, ezek között a háromgyermekes anyák járulékmentes foglalkoztatásának meghosszabbítására is javaslatot tett a nagyobbik kormánypárt. Erről Révész Máriusz, a Fidesz országgyűlési képviselője, a kormányfő családpolitikai tanácsadója beszélt szerda este, az InfoRádió Aréna című ...

Az Eötvös Loránd Tudományegyetemre (ELTE) jelentkezők több mint 40 százalékát felvették – közölte az intézmény szerda ...

Európában – főleg Németországban, Dániában, Olaszországban – egyre többfelé alakulnak „önfenntartó közösségek”, „ökofalvak”. Egyre többen határoznak úgy, hogy összefognak és tesznek valamit azért, hogy Földünk a jövő generációi számára is élhető hely ...

Egyes magyarországi politikusoknak a romániai közigazgatási átszervezés kapcsán tett kijelentései beavatkozást jelentenek a romániai demokratikus, legitim és szuverén folyamatba – jelentette ki George Ciamba, a román külügyminisztérium ...

Nyilvánosságra hozták az idei felsőoktatási felvételi ponthatárokat szerda este a www.felvi.hu oldalon. Az adatok alapján a legmagasabb pontszám, 465 az – államilag finanszírozott – alkalmazott közgazdaságtan, a nemzetközi tanulmányok és a gazdaságelemzés szakhoz ...

Figyelmeztetésben részesítette a romániai Országos Diszkriminációellenes Tanács a Román Tudományos Akadémiát két tanulmány miatt, amely sértő megállapításokat tartalmaz a magyarságról – közölte szerdán a Mediafax ...

Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója szerdán háttérbeszélgetésen erősítette meg, hogy nem szándékozik megválni a bank ...

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) egy 12 oldalas tájékoztatót készített a leendő felsőoktatási hallgatók számára. A kormány honlapján közzétett dokumentumból a többi között kiderül, hogy a ponthatárok szerda esti kihirdetését követően 15 napon felül lehet fellebbezni az intézmény döntése ellen. A pótfelvételit pénteken hirdetik meg, a döntést augusztus végén hozzák ...

Magyar élelmiszereket árusító bolt nyílt szerdán Moszkvában Paprika néven, a tervek szerint egy éven belül 10-15 üzletből álló hálózat jön létre Oroszországban – mondta el Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter az MTI-nek az átadás után ...

Rendkívüli testületi ülést tartottak 2013. július 23-án 9 órától a Városházán Budaörsön. Az ülésen történtekről így számol be az ...

A hőség elleni védekezés fontosságára hívja fel a figyelmet az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) honlapján, ahol tanácsokkal szolgálnak a forró napokra. Az ÁNTSZ kedden közölte, szerdától másodfokú hőségriasztást rendel el az országos tiszti főorvos a várható meleg idő ...

Magyar nemesítésű virág 2013 dísznövénye, a nemesítést végző Állami Gyümölcs- és Dísznövénytermesztési Kutatóintézet szakemberei már a nemzetközi elismeréseket is begyűjthették a Fleuroselect elnevezésű szervezet idei dániai konferenciáján – mondta el az intézet ügyvezető ...