A nemzeti ünnepünkön, és az azt megelőző napon, azaz augusztus 19-én, hétfőn és 20-án, kedden változások lépnek életbe a tömegközlekedésben, a közutakon és a Duna-hidakon egyaránt. A BKK honlapjáról kigyűjtöttük, hogy melyik programnál milyen forgalmi változásokra ...

Az augusztus 20-ai állami ünnepi rendezvények miatt jövő hétfőn és kedden a fővárosban forgalomkorlátozásokra kell felkészülni – közölte a rendőrség szerdán a ...

Az eddigi 30 óra kötelező gyakorlat mellett a jövőben 580 kilométert is le kell vezetni a B-kategóriás jogosítvány megszerzéséhez – közölte a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) szerdán, a közúti vizsgaszabályzatot érintő változtatásokról ...

(Budaörs, Budaörsi Infó) A nyugdíjasok között többségben lehetnek azok a jogosultak, akik nem tudnak, sőt nem is hallottak az alábbi lehetőségről! Ez nem jelent túlzottan nagy összegű emelést a korábban megszerzett nyugdíjaknál, de kicsikét mégiscsak növeli annak mértékét. No meg ami jár, az ...

A Budaörsi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya indított eljárást kábítószer birtoklása vétségének megalapozott gyanúja miatt L. Fábián 26 éves székesfehérvári lakos ...

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság keresi azt a férfit, aki kirabolt egy taksonyi ...

Öt méter magas üveg körtefát avatnak Orosháza közelmúltban átadott új főterén szombat ...

Szobrot kap Csukás István író Keménykalap és krumpliorr című ifjúsági regényének egyik közismert szereplője, Bagaméri, a fagylaltos ...

Több mint 730 ezer munkavállaló foglalkoztatását segítette az első félévben a munkahelyvédelmi akció, a támogatott munkavállalók fele a nyugdíjhoz közeledő 55 év feletti korosztályból kerül ki – közölte a Fidesz szerdán az ...

Az MSZP szerint Orbán Viktor és kormánya bő három éve semmit nem tett a bajba jutott devizahitelesek megsegítésért, az ellenzéki párt azonnali megoldást ...

Mesterházy Attila visszautasítja Traian Basescu román államfő hétfői mondatait, amelyek az MSZP elnökének értékelése szerint a magyarságra nézve nyíltan fenyegetőek, ...

Nincs szükség keresztes hadjáratra Budapest ellen – jelentette ki Crin Antonescu, a Romániában kormányzó Szociálliberális Szövetség (USL) liberális társelnöke, az USL államfőjelöltje kedden, szánalmasnak nevezve Traian Basescu államfő Magyarországgal kapcsolatos hétfői ...