Legfrissebbek
-
A bajnoki címért játszik hétvégén a Budaörsi SC az asztalitenisz Extraliga négyes döntőjében
-
Kölcsön barátnak, rokonnak? – Írás nélkül könnyen kellemetlen helyzetbe kerülhetünk
-
Kábítószer-kereskedelemmel gyanúsított családot fogott el a rendőrség – Budaörsön is volt elfogás
-
Tiszaújvárosi robbanás – A Mol telephelyén történt üzemi balesetnek egy halottja és kilenc sérültje van
-
Elhunyt Dr. Ritter Gergely
-
Nyilvánosságra hozta a kegyelmi ügy dokumentumait a Sándor-palota
-
Elindult a Székely Gyors és a Csíksomlyó Expressz a csíksomlyói búcsúba
-
Esténként lezárják a pesti alsó rakpartot az autók elől – A budaörsieknek is érdemes előre tervezniük
-
Ingyenes zsidó örömzene-koncertek lesznek a Dob utcában
-
A magyarok kétharmada rendszeresen kerékpározik – Sok a konfliktus az utakon
-
Lezuhant egy felvonó a bukaresti közlekedési minisztérium épületében, többen megsérültek
-
Füstölő buszhoz riasztották a budaörsi önkéntes tűzoltókat
A bíróság által jogerősen betiltott Magyar Gárda megalapításának hatodik évfordulójára emlékeztek az utódszervezetek képviselői vasárnap délután Budapesten. A Hősök terén körülbelül harminc új tag tett ...
A 16. Zsidó Nyári Fesztivált vasárnap délután a Magyar Nemzeti Galériában (MNG) nyitották meg, ahol a Monet, Gauguin, Szinyei Merse, Rippl-Rónai című, impresszionista és posztimpresszionista remekműveket bemutató kiállítás látható, a képek egy részét a jeruzsálemi Izrael Múzeum ...
A Margitszigeten állandó bejelentett lakosként élő három ember közül kettő vett részt a vasárnap tartott helyi véleménynyilvánító népszavazáson, mindketten elutasították, hogy a Fővárosi Önkormányzat közvetlen irányítása alá vonja a Margitszigetet – közölte a XIII. kerületi önkormányzat ...
L. Simon László, a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) alelnöke szerint a jövőben a kultúrának a politika fókuszába kell ...
Nem kívánják Batman szerepében látni Ben Afflecket a képregények és mozifilmek szuperhőseinek rajongói: az interneten már 53 ezren írták alá azt a felhívást, amelyet a Warner Bros Pictures filmstúdióhoz intéztek azért, hogy álljon el attól a tervétől, hogy Az acélember című film folytatásában az Oscar-díjas színész alakítsa a ...
A víz kezeléséhez, a csomagoláshoz, a rovarirtókhoz és a kozmetikumokhoz felhasznált nanoanyagok mennyisége nagyot nőtt az utóbbi évtizedekben, és félő, hogy veszélyt jelentenek az emberre és a környezetre. Amerikai kutatók kidolgoztak egy eljárást, amellyel kimutathatók az ezüst nanorészecskék a friss terményekben és más ...
Az étellel bevitt, túl nagy mennyiségű réz hozzájárulhat Alzheimer-kór kialakulásához – állapította meg egy amerikai ...
- Budaörsi Infó
- 2013 augusztus 25.
- Budaörsi Hírek, Helyi hírek, Kiemelt
- 0 Komment
Statisztikát közöltek a szervezők a végéhez ért U19-es férfi kézi vb-ről a torna hivatalos lapján. Ezeket az összegyűjtött adatokat közöljük most a sportrajongókkal. Számológép használata megengedett, de a hivatalos világbajnoki honlapról puskázni is ...
Hétfőtől, augusztus 26-tól visszaáll a vonatok közlekedésében a nyári menetrendet megelőző, megszokott közlekedési rend, ez elsősorban a balatoni vonatoknál hoz változást, az utazási igényekhez igazodva kevesebb szerelvényt indít a vasúttársaság a Balatonhoz – közölte a MÁV-START Zrt. ...
“Túl sok pénz van a tárcámban, emiatt nem záródik” – egyebek közt ezt tartja jó néhány brit élete legnagyobb, vagy legalábbis legbosszantóbb problémájának egy felmérés szerint, amelynek eredményeit a The Daily Telegraph című brit lap ...


Legutóbbi hozzászólások