Az MSZP megújulását hangsúlyozta Mesterházy Attila pártelnök kedden Budapesten azon a fórumon, amelyen baloldali szimpatizánsok kérdéseire válaszolt. Azt mondta, az MSZP Gyurcsány Ferenc megosztó személyisége miatt nem egyezett bele, hogy a Demokratikus Koalíció elnöke a szocialisták támogatásával induljon a 2014-es ...
Legfrissebbek
-
A bajnoki címért játszik hétvégén a Budaörsi SC az asztalitenisz Extraliga négyes döntőjében
-
Kölcsön barátnak, rokonnak? – Írás nélkül könnyen kellemetlen helyzetbe kerülhetünk
-
Kábítószer-kereskedelemmel gyanúsított családot fogott el a rendőrség – Budaörsön is volt elfogás
-
Tiszaújvárosi robbanás – A Mol telephelyén történt üzemi balesetnek egy halottja és kilenc sérültje van
-
Elhunyt Dr. Ritter Gergely
-
Nyilvánosságra hozta a kegyelmi ügy dokumentumait a Sándor-palota
-
Elindult a Székely Gyors és a Csíksomlyó Expressz a csíksomlyói búcsúba
-
Esténként lezárják a pesti alsó rakpartot az autók elől – A budaörsieknek is érdemes előre tervezniük
-
Ingyenes zsidó örömzene-koncertek lesznek a Dob utcában
-
A magyarok kétharmada rendszeresen kerékpározik – Sok a konfliktus az utakon
-
Lezuhant egy felvonó a bukaresti közlekedési minisztérium épületében, többen megsérültek
-
Füstölő buszhoz riasztották a budaörsi önkéntes tűzoltókat
A jövőbeni jelzáloghitelesek kockázatait mérsékelni hivatott intézkedéscsomagot fogadott el kedden az Európai ...
A magyar labdarúgó-válogatott hazai környezetben 5-1-re nyert az észt csapat ellen a világbajnoki selejtezősorozat keddi játéknapján, sikerével pedig a törököktől vereséget szenvedett románokat megelőzve ismét a pótselejtezőt érő második helyen ...
- Budaörsi Infó
- 2013 szeptember 10.
- Belföld, Budaörs Rádio, Hírek, Kiemelt
- 0 Komment
Az „Egy szív a gyermekekért” Alapítvány (1085 Budapest, Stáhly u. 13., Fővárosi Bíróságnál 2060 sorszám alatt nyilvántartásba véve, adószáma: 19700904-1-42, képviseli: dr. Kelenhegyi Judith kuratóriumi elnök és dr. Élő Gábor, Balogh Ákos kuratóriumi tagok) műszertámogatás céljából pályázati felhívást tesz ...
Egészen ritka és értékes viking ezüstkarperecre bukkant egy férfi Észak-Írországban egy szántóföldön, felesége azonban a szemétbe akarta dobatni vele a koszos fémdarabot – adta hírül hétfőn a The Daily Telegraph című brit ...
- Budaörsi INFÓ
- 2013 szeptember 10.
- Budaörsi Hírek, Helyi hírek, Kiemelt
- 1 Komment
(Budaörs – 2013. szeptember 10., Budaörsi Infó) A reggeli órákban érkezett szerkesztőségünkbe a Kereszténydemokrata Néppárt Budaörsi Szervezetének sajtóközleménye Sánta Árontól, a szervezet elnökétől, amelyben kifejtették álláspontjukat “Simándi Szelim Együtt 2014 aktivista és társa, 2013. szeptember 06.-i véleménynyilvánításával” kapcsolatban. A sajtóközleményre, az abban megszólított Wittinghoff Tamás polgármester is ...
- Budaörsi INFÓ
- 2013 szeptember 10.
- Budaörsi Hírek, Helyi hírek, Kiemelt, Kultúra
- 0 Komment
(Budaörs – 2013. szeptember 10., Budaörsi Infó) Bár borongóson indult a reggel, de szerencsére a nap sugarai erősebbnek bizonyultak, így folytathattuk képes ...
- Budaörsi INFÓ
- 2013 szeptember 10.
- Budaörsi Hírek, Helyi hírek, Kiemelt, Kultúra
- 0 Komment
(Budaörs – 2013. szeptember 10., Budaörsi Infó) Tegnap volt a megnyitója a “Két világháború közötti évek és jelképei” című kiállításnak. Balogh László anyagai szeptember 27-ig tekinthetők meg a Városháza ...
A Balassi Intézet ismét meghirdeti a CAMPUS HUNGARY ösztöndíjakat, melyekre 2013. OKTÓBER 10-ig lehet ...
Megkezdődött az idei Év fája verseny: a közönség szeptember 10. és november 5. között adhatja le szavazatát kedvenc ...
Eredménytelenül zárultak le kedden az MSZP és a Demokratikus Koalíció tárgyalásai, a DK önállóan készül a választásokra – jelentette be Gyurcsány Ferenc, a DK ...
- Budaörsi Infó
- 2013 szeptember 10.
- Budaörsi Hírek, Kiemelt, Kultúra
- 0 Komment
A budaörsi Leopold Mozart Zeneiskola “Diridongó” címen pályázatot hirdet ifjú zeneszerzőknek Weöres Sándor költő születése 100. évfordulója alkalmából! Részletek a ...


Legutóbbi hozzászólások