Jövőre az ideinél 17 milliárd forinttal több állami forrás jut a kultúrára – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap ...

Nem támogatja az amerikai államadósság-plafon megemelését a washingtoni képviselőház republikánus elnöke, amíg Barack Obama az ügyben nem hajlandó komoly ...

A Tarlós István főpolgármester által pénteken bejelentett intézkedési terv keretében hétfőtől a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) számos ponton módosít a forgalmi renden, így Budapest több pontján enyhülhetnek a forgalmi torlódások: a reggeli csúcsidőben ismét három sávot használhatnak az autósok az Árpád hídon Pest irányába, és a Flórián téren is megváltozik a forgalmi rend a Vörösvári ...

Elhárult a legfőbb akadály Harry herceg házasodása elől, miután a brit uralkodó unokájának választottja – aki korábban egyáltalán nem lelkesedett az ötletért – vasárnapi brit sajtóértesülés szerint végre igent mondott hercegének. A pár állítólag már jövőre az oltár elé ...

A jövő héten már több helyen lehet eső, de ezzel együtt melegszik is az idő. A hét elején még lehetnek mínuszok, de aztán az éjszakák is enyhébbek lesznek, nappal pedig ismét akár 20 Celsius-fokig emelkedhet a hőmérséklet – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnapi ...

Ezrek emlékeztek vasárnap délben Aradon az 1848-49-es magyar forradalom és szabadságharc 164 évvel ezelőtt kivégzett tábornokaira az emlékükre állított Szabadság-szobor mellett. A megemlékezésen felszólaló Hende Csaba honvédelmi miniszter kijelentette: “Senki sem lehet szabad, ha a mellette élő nem szabad”. Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke hangsúlyozta: “nem lesznek kevésbé szabadok a románok, ...

(Budaörs – 2013. október 6., Budaörsi Infó) A Kőhegy körül egy jó ideje viharos szelek fújnak, és sajnos nem a közelgő ősz miatt. Érdekek és elvek ütköznek, pedig a felvállalt cél azonos: hogy Budaörs kincsét megfelelőképpen felhasználva a város és a lakók javára fejlesszék. A Kőhegyen lakók önkormányzati képviselője, Kálóczi Imre szerkesztőségünknek adott videóinterjújában válaszol ...

Több mint ezer egyetemi és főiskolai hallgató vett részt Budapest egyetlen éjszakai fitness fesztiválján, az ELTE FIT Night3-on! Óriási sikerrel zárult a harmadik alkalommal megrendezésre került ELTE FIT Night elnevezésű éjszakai szabadidősport rendezvény, amelyen a fit sportágak legkorszerűbb változataival találkozhattak a mozogni vágyó egyetemi-főiskolai ...

Csak a saját kreativitásától függ, hogy milyen sikereket ér el! Az anyagiakra nem foghatja! Nagy hirdetési akciót indított a Budaörsi Infó budaörsi magánszemélyek és helyi cégek részére (a nyomtatott és online változatra is érvényes)! Kiváló lehetőség akár saját komplett reklámkampány felépítésére helyi intézmények, szervezetek részére is! A félig tele pohár és nem a félig üres pohár elve ...

Országszerte megemlékezéseket tartanak ma az 1848-49-es forradalom és szabadságharc aradi vértanúinak ...

Időseknek, gyermekotthonok lakóinak, nehéz helyzetben élőknek és gazdátlan állatoknak is segítenek az egyetemista diákok a KözJóTett elnevezésű önkéntes programsorozat keretében október 12. és 17. ...

A köznevelési törvény ellen tiltakoztak civil szervezetek szombaton Budapesten és az ország több településén a pedagógusok világnapján. Az Őszi nagytakarítás az oktatásban! elnevezésű demonstráció fővárosi rendezvényén több mint ezren vettek ...