Egyfajta karácsonyi ajándéknak is tekinthető volt Belgrád szempontjából, hogy az Európai Unió néhány nappal az év végi ünnepek előtt úgy döntött, hogy Szerbia idén januárban megkezdheti uniós csatlakozási ...

Február elejétől a társasházak törvényességi felügyeletét a jegyzők látják el, a rezsicsökkentés végrehajtásáról szóló törvényhez a zárószavazás előtt beadott módosítást december közepén szavazta meg a ...

A Budaörsi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya 13010/3730/2013.bü ügyszámon nyomozást folytat lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt ismeretlen tettes ...

Egy 58 éves férfit hallgattak ki gyanúsítottként a budaörsi ...

Az MSZP szerint társadalmi béke csak ott van, ahol igazságosság is, de Magyarországon az utóbbi nem létezik az Orbán-kormány ...

Kétszáztíz köbméter hulladékot takarítottak össze a fővárosban szilveszter után – közölte a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. (FKF) szerda ...

Az “életörömmel megélt hazaszeretet” fontosságát hangsúlyozta Áder János köztársasági elnök újévi beszédében, és egyúttal arra is emlékeztetett, hogy 2014-ben már a hetedik szabad választáson íródhat tovább az ország szabadságának legújabb kori ...

Az egyház küldetéséről beszélt Ferenc pápa szerdán, az év első szentmiséjén a római Szent Péter-bazilikában. A déli úrangyala imádság (angelus) előtt tartott beszédében pedig a pápa békét és mindent jót kívánt az új évre a ...

Országszerte több pirotechnikai eszköz miatt keletkezett tűzhöz is riasztották a tűzoltókat szilveszterkor – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szerda ...

Szokás szerint telt a szilveszter éjszaka a Péterfy Sándor utcai Kórház toxikológiai osztályán, összesen 74 beteget vettek fel, többségüket a túlzott alkoholfogyasztás miatt – közölte Zacher Gábor, a toxikológiai osztály vezetője ...

(Budaörs – 2014. január 1., Budaörsi Infó) 2014. január 1-jétől számtalan, mindnyájunk életére kiható jogszabály módosul. A legfontosabbakat igyekeztünk összegyűjteni ...

Megjelent a parlamenti választáson induló jelöltek támogatására szolgáló kincstári kártya használatának szabályait tartalmazó miniszteri rendelet. A jelölteknek minden kiadásukhoz indoklást kell fűzniük, az államkincstár pedig húsz napon belül ellenőrzi ...