Magyarország nem tudja elfogadni a Velencei Bizottság által az új magyar alaptörvénnyel kapcsolatban megfogalmazott véleményt – közölte blogbejegyzésében Szájer József, az Európai Parlament (EP) néppárti frakciójának ...
Legfrissebbek
-
Ötszáz adománycsomagot indít útjára az Ökumenikus Segélyszervezet
-
BKK: több mint 45 ezer utast ellenőriztek novemberben a BKK-jegyellenőrök a rendőrökkel közösen
-
December 11-én lesz az Idősek Karácsonya rendezvény Budaörsön
-
Budaörsi fiatalok őszi versenyszezonjában elért nemzetközi eredmények
-
Letartóztatták a budapesti szórakozóhelyen történt halálos bántalmazás gyanúsítottját
-
Magyar Posta: idén is korábban jön a decemberi nyugdíj
-
Még egy hétig lehet jelentkezni a Tiéd a holnap országos ösztöndíjprogramra
-
December 13-án az ügyfélfogadás szünetel a Budaörsi Polgármesteri Hivatalban
-
Meghalt Kálloy Molnár Péter színművész
-
NGM: hétfőtől újra lehet SZÉP-kártyával hideg élelmiszert vásárolni
-
Közlekedési rend változások év végén a 288-as és 289-es helyi kisbuszok tekintetében
-
Nemzetiségek Napja Budaörsön
Gyurcsány: Szili elment, a szilizmus megmaradt Gyurcsány Ferenc azt mondta a szocialisták szombati kongresszusán, hogy bár Szili Katalin távozott, “a szilizmus megmaradt az MSZP-ben” – tudta meg az ...
Gyurcsány Ferenc biztos abban, hogy az MSZP szombati kongresszusa után is a szocialista párt tagja marad. A volt miniszterelnök a rendezvényre érkezve újságíróknak azt mondta: az őszödi beszéd kiszivárogtatásának ügye “politikai és erkölcsi fekély”, ezért mindenkinek az áll érdekében, hogy kiderüljön, ki adta át az arról készült hangfelvételt a ...
Gyurcsány Ferenc “bölcs dolognak tartja és támogatja” Mesterházy Attila kezdeményezését az őszödi beszéddel kapcsolatos titkosszolgálati információk nyilvánosságra hozásáról. Erről a volt miniszterelnök újságírói kérdésre beszélt pénteken ...
Szanyi Tibor kizártnak tartja, hogy az MSZP jövő szombati kongresszusán, vagy azután pártszakadás történjen. A szocialista párt elnökségi tagja fenntartja véleményét, hogy az őszödi beszédet Gyurcsány Ferenc és köre ...
Az MSZP szerint a magyar uniós elnökség végén távoznia kellene posztjáról Fazekas Sándornak, mivel az ellenzéki párt úgy látja: a vidékfejlesztési miniszter nem látta el megfelelően a feladatát a németországi hasmenésjárvány miatt az európai zöldségpiacot érő kár mérséklésével ...
Legyőzendő ellenségnek nevezte az államadósságot Orbán Viktor egy szombati osztrák napilapban megjelent ...
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) változatlanul és következetesen követeli Alföldi Róbert azonnali távozását a Nemzeti Színház éléről. Pálffy István, a kisebbik kormánypárt frakciószóvivője az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében azt írta: emberileg is megbukott a Nemzeti Színház ...
A sajtóban Gyurcsány Ferenc lehetséges új pártjaként emlegetett Demokrata Párt elnöke szerint szervezetük alapításáról januárban értesítették a volt kormányfőt, az MSZP többi politikusával ugyanakkor nem vették fel a ...
Mesterházy Attila, az MSZP elnöke csak a sajtóból értesült arról, hogy Gyurcsány Ferenc új pártot alapítana, ha elmarad az MSZP átalakítása az általa kívánt irányba; a pártelnök erről tatabányai sajtótájékoztatóján beszélt ...
Gyurcsány Ferenc szerint Magyarországon a demokratikus ellenzék széles koalíciójának létrehozására van szükség, amely nyugatos polgári alternatívát kínálva belátható időn belül le tudja győzni az “önkény orbáni ...


Legutóbbi hozzászólások