Ovádi Péter, az állatvédelmi cselekvési terv kidolgozásáért és végrehajtásáért felelős kormánybiztos arra hívta fel a figyelmet keddi közleményében, hogy bár a szilveszteri ünneplések hangos „robbanások” kíséretében zajlanak, fontos szem előtt tartani az állatok védelmét is. A tűzijátékok és petárdák okozta hangzavar és fényeffektusok jelentős stresszt és szorongást okozhatnak a házi- és a vadon élő ...

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nevével visszaélve támadnak az adathalászatra specializálódott csalók, akik adó-visszatérítés lehetőségével kecsegtetik áldozataikat – közölte az adhatóság kedden az ...

A kormány a Jedlik Ányos Energetikai Programban minden eddiginél nagyobb forrásmennyiséggel segíti a geotermia térnyerését. A pályázati honlapon keddtől elérhető a földhőre a legtöbb forrást biztosító programelem végleges felhívása, 19 milliárd forint kamatmentes hitel ösztönzi a geotermikus hő- és villamosenergia-termelő beruházásokat Budapesten kívül az ország bármely részében – közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) december ...

Informatikai rendszerátállás miatt néhány órán át nem lehet majd útdíjegyenleget feltölteni, jegyet vásárolni, és nem mindenhol lehet majd e-matricát venni, előre kell gondoskodni azok megváltásáról – közölte a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt az MTI-vel december 27-én ...

Számos adózási könnyítést hoz 2026 a kkv-knak: emelkedik az alanyi adómentesség értékhatára az áfában, nő a költséghányad az átalányadózóknál, sokkal kevesebb bevallást kell beadniuk az egyéni vállalkozóknak, akiknek a NAV hivatalból intézi a biztosítotti bejelentését. Még több cég választhatja a kivát és kevesebb szochót fizetnek a főállású vállalkozók – hívta fel a figyelmet hétfői közleményében ...

A hulladékszállítás a karácsonyi ünnepek idején is a megszokott rend szerint történik, tájékoztatott a MOHU BUDAPEST ...

A hét elején még párás, ködös idő várható, szenteste napján viszont kiterjedt csapadékzóna érkezik az ország felé, van, ahol havas esőre, havazásra is számítani kell; a hétvégén derült, napos és borongós, ködös területek egyaránt lehetnek – derül ki a HungaroMet Zrt. ...

Több mint két és fél évtized szolgálat után búcsúzik Budapest útjaitól az Ikarus 412-es autóbusz. A két ünnep között a korábban jellemző vonalakon egy-egy napra ismét felbukkan az utolsó két, forgalomból távozó jármű egyike. A búcsúprogramhoz december 30-án a BKV nosztalgia 412-ese és az ugyancsak elköszönő Ikarus E91-es is csatlakozik, lehetőséget adva a közlekedésbarátoknak a ...

A közigazgatási szünet alatt is kezdeményezhető ügyintézés elektronikusan a NAV-nál, személyesen az ünnepek alatt is nyitva tartó hivatalt lehet felkeresni, az ügyfélszolgálatokról a hatóság honlapján az Ügyfélszolgálat-keresőben lehet tájékozódni – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az MTI-nek elküldött ...

A hétvégén is jellemzően borult, párás, ködös idő várható, helyenként gyenge esővel és ónos szitálással, a hőmérséklet 3-8 Celsius-fokig emelkedik – derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. ...

Elindult az általános felsőoktatási felvételi eljárás: december 18-ától, csütörtöktől a jövő év február 15-éig lehet jelentkezni a 2026 szeptemberében induló képzésekre a felvi.hu-n elérhető E-felvételiben – közölte az Oktatási Hivatal ...

A közigazgatási szünet alatt is kezdeményezhető ügyintézés elektronikusan a NAV-nál, személyesen az ünnepek alatt is nyitva tartó hivatalt lehet felkeresni, az ügyfélszolgálatokról a hatóság honlapján az Ügyfélszolgálat-keresőben lehet tájékozódni – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ...