Magyarországon aggodalom forrása a belső fogyasztás gyengesége, és a fogyasztási lendületet valószínűleg a devizahiteleseket megsegítő intézkedéscsomag sem fogja érdemben élénkíteni – írták budapesti tárgyalásaik tapasztalatait összegezve az egyik vezető londoni pénzügyi szolgáltató csoport ...

Lenin származásáról és egyebek mellett életének utolsó szakaszáról érdekes dokumentumokat tár első ízben a közönség elé egy kiállítás, amely a napokban nyílt meg a moszkvai Vörös téren lévő Történelmi ...

A neandervölgyiről alkotott kép az elmúlt évtizedekben jócskán megváltozott, kultúrája, intelligenciája mégsem tért el annyira a modern emberétől, mint azt korában hitték. Ez a helyzet a táplálkozásával is, mint azt német kutatók ...

Elhunyt Mádl Ferenc volt köztársasági elnök vasárnap – közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal az ...

A spanyol uborkabotránnyal kapcsolatos első hazai vizsgálati eredmények a jövő hét első felében – esetleg hétfőn délutánra vagy keddre – várhatók – tájékoztatta Jordán László, a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (MGSZH) elnökhelyettese, országos növény- és talajvédelmi főfelügyelő vasárnap délelőtt az ...

Nem csillapodik a németországi hasmenésjárvány. Vasárnap délelőtti adatok szerint a halálos áldozatok száma már tízre emelkedett. Az áldozatok valamennyien észak-németországiak, és közöttük kilenc nő ...

A fokozott koffeinfogyasztás negatívan befolyásolhatja a várva várt gyermekáldást. Az élénkítő hatásáról ismert anyag ugyanis a petevezetékekben fékezi az izmok összehúzódását, ezáltal akadályozhatja a petesejt petefészekből méhbe vezető útját – derítették ki amerikai kutatók egereken végzett kísérletek ...

A korabeli női divatról árulkodik az a díszes öltözékegyüttes, amelyben egy XVI. századi nemes hölgyet helyeztek végső nyugalomra a soproni Kecske-templomban – mondta az MTI-nek Gabrieli Gabriella, a Soproni Múzeum archeológusa, aki a leletet a Magyar Régészeti és Művészettörténeti Társulat tavalyi jelentősebb ásatási felfedezéseinek szentelt ülésszakán ...

Noha az első számú kórokozó-hordozónak tekintett, Spanyolországból importált uborka teljesen eltűnt a német üzletekből, illetve a piacokról, a hasmenésjárvány egyáltalán nem enyhül ...

Az MSZP kongresszusának összehívását kezdeményezi Mesterházy Attila június ...

A Barcelona története során negyedszer hódította el a Bajnokok Ligája, illetve a BEK trófeáját, miután szombaton, a londoni Wembley Stadionban rendezett döntőben 3-1-re legyőzte a Manchester ...

A NATO újabb légitámadást hajtott végre Tripoliban szombaton, s ezúttal nem az éjszakai, hanem a délelőtti órákban hallatszott detonáció a líbiai fővárosban a Reuters brit hírügynökség tudósítójának jelentése ...