Az amerikai igazságügyi minisztérium az Epstein-ügy több millió oldalnyi iratát, valamint videók és képek ezreit tette közzé január 30-án ...

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalok közreműködésével a tavalyi évben is folyamatosan vizsgálta a gyermekek védelmére vonatkozó fogyasztóvédelmi szabályok betartását. Az alkoholtartalmú italokkal történő kiszolgálás tilalmának megsértése miatt 362 millió forint bírságot szabtak ki, a reklámszabályok és a kereskedelmi előírások megsértése miatt pedig 20 millió forint bírságot róttak ...

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) csalás elleni ajánlásainak és a bankok intézkedéseinek köszönhetően 2025 első kilenc hónapjában jelentősen csökkent a kártyás és banki átutalást érintő visszaélések értéke, de ez még mindig 5 milliárd forintot tesz ki negyedévente, ami abszolút értékben magas – mondta Bartha Lajos, a jegybank pénzforgalomért, készpénzlogisztikáért és bankműveletekért felelős ügyvezetője egy szerdai ...

Nem a bosszúállás, hanem az empátia, a beleérző képesség az egyetlen út a jövőbe – jelentette ki Bernard Offen holokauszttúlélő kedden, az auschwitz-birkenaui náci német haláltábor felszabadítása 81. évfordulóján rendezett ...

(Budaörs, 2026. január 28. – Budaörsi Infó) Fontos változás lép életbe Budapesten: 2026. február 1-től a XI. kerületi Albertfalván is fizetőssé válik az utcai parkolás. Itt vannak a legfontosabb ...

(Budaörs, 2026. január 27. – Budaörsi Infó / sajtótájékoztató) A kkv szektor két éve tartós alkalmazkodási pályára állt, a kedvezőtlen makrofeltételek közepette a működőképesség fenntartására rendezkedtek be a vállalkozások, amelyek szerint a kiszámíthatatlanság vált az egyik legfőbb problémává saját vállalkozásuk üzletmenetét illetően – derül ki a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségében tag kkv-k üzleti hangulatát, beruházási ...

Összeütközött két autó az M0-s autóút keleti szektorán a 11-es főúti végcsomópont közelében, az M3-as autópálya csomópontja előtt, ezért jelentős torlódásra kell készülni – közölte kedd reggel az ...

Jellemzően borult, párás, többfelé ködös idő várható a héten és többször kell csapadékra – esőre, ónos szitálásra – is számítani, a szél olykor élénk, erős lesz. A hőmérséklet csúcsértéke 5-10 Celsius-fok között alakul és éjszakánként sem kell erős fagyokra készülni – derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet január 25-én vasárnap juttattak el az ...

(Budaörs, 2026. január 26. – Budaörsi Infó / NKT) Egyre több megtévesztő állítással találkozhatnak a vásárlók a méhméreggel kapcsolatban – figyelmeztetett Hegyi József méhész és apiterapeuta közleményben január 14-én a Nemzeti ...

Az enyhülő időjárás miatt olvad a természetes vizek jege, ezért életveszélyes a jégen tartózkodni, a Balatonon jelenleg négy helyen szabad korcsolyázni – közölte az operatív törzs január 24-én szombaton az ...

A szél- és a napenergia együtt 2025-ben termelt első alkalommal több villamos energiát az Európai Unióban, mint a fosszilis tüzelőanyagok. A fordulatot elsősorban a napenergia gyors bővülése hozta, miközben a szén szerepe történelmi mélypontra esett, az EU ugyanakkor továbbra is jelentős mértékben támaszkodik a földgázra – derül ki az Ember energetikai agytröszt honlapján január 23-án ...

A hétvégére megszűnnek a kemény éjszakai fagyok és napközben is általában fagypont felett alakulnak a maximum-hőmérsékletek, vasárnap akár plusz 9 Celsius-fok is lehet. Az enyhüléssel párhuzamosan csapadék is érkezik, többfelé kell ónos esőre, esőre, havas esőre számítani – derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet január 23-án csütörtökön juttattak el az ...