A Pénzügyminisztérium számításai szerint akár 53 ezer cégnek is érdemes lehet jövőre kisvállalati adóra (kiva) váltani, a váltással e cégek 2021-ben átlagosan csaknem 600 ezer forint adót takaríthatnak meg – tájékoztatta Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkár az ...

Három hónappal meghosszabbodik a díjmentes kerékpárszállítás szeptemberben indult tesztidőszaka – közölte a Budapesti Közlekedési Központ ...

A koronavírus-világjárvány második hulláma minden mutató szempontjából sokkal erőteljesebb – emelte ki az országos tisztifőorvos az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának csütörtöki ...

Péntekig jelentkezhetnek a központi írásbeli felvételire az általános iskolások – közölte az Oktatási Hivatal szerdán az MTI-vel. Az írásbeliket az egészségvédelmi intézkedések szigorú betartásával tartják meg január ...

A novemberi belföldi postai csomagforgalom majdnem 30 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, a Magyar Posta ezért jóval nagyobb karácsonyi szezonra készül, mint tavaly, és már szombaton is kézbesít csomagokat – közölte a Magyar ...

Ónos eső veszélye miatt több nyugati megyére első- és másodfokú figyelmeztetéseket is kiadott az Országos Meteorológiai ...

A kormány újabb gazdaságvédelmi és családvédelmi intézkedést rendelt el a koronavírus-járvány miatt: megtiltja az önkormányzatoknak, hogy 2021-ben megemeljék a helyi és a települési adókat, új adót vezessenek be, illetve eltöröljék az eddigi adókedvezményeket – közölte a Pénzügyminisztérium (PM) kedden az ...

Egyelőre nincs oltásra alkalmas, koronavírus elleni vakcina Magyarországon, de a lakossági igények jelzésére hamarosan elindul a vakcinainfo.gov.hu honlap – mondta az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs keddi online ...

A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ Zrt.) 2020. november 30-ával leállítja az év hátralevő részére a megyei matricák értékesítését a viszonteladók körében, mivel az autópálya-matricát használóknak az év végéig érdemesebb az olcsóbb havi, országos e-matricát ...

A korlátozó szabályok betartására kérte az embereket az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs hétfői online sajtótájékoztatóján, hangsúlyozva azt is, hogy “nagy mértékben rajtunk múlik”, miként tölthetjük el a ...

Huszonötödik alkalommal hirdette meg országos adventi pénzadománygyűjtését az Ökumenikus Segélyszervezet, amely 1353-as adományvonalára várja a felajánlott ...

A jövő héten megkezdődhet a regisztrációja azoknak, akik koronavírus elleni oltást kérnek majd. Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádióban arról is beszélt, hogy 8-10 nap múlva dönthet a kormány arról, milyen szabályok lesznek érvényesek a karácsonyi ünnepek ...