Budaörsi Infó

About Budaörsi Infó

(Budaörs, 2023. február 25. – Budaörsi Infó/mti) – Szombaton és vasárnap a svájci Montreux-ben rendezik az asztaliteniszezők 100 ezer euró (38,5 millió forint) összdíjazású Európa Top 16-bajnokságát, amelyen az elmúlt napokban betegséggel küzdő Póta Georgina is indul.

Romániában holttestekből eltávolított szívritmus-szabályozók újrahasznosításával üzérkedő bűnszövetkezetre csaptak le a hatóságok. A legfőbb ügyészség szombaton elrendelte a hálózat irányításával gyanúsított jászvásári orvos őrizetbe vételét.

(Budaörs, 2023. február 18. – Budaörsi Infó / mti) – Előkészítő üléssel vette kezdetét 17-én pénteken a Fővárosi Törvényszéken annak a korrupciós ügynek a tárgyalása, amelyben mások mellett Schadl György, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke és Völner Pál korábbi államtitkár is vádlott. Az ügyészség – beismerés esetén – Schadl György számára tíz év, Völner […]

Bemutatta szombaton a Buckingham-palota III. Károly király koronázási jelvényét, amelyet Sir Jony Ive, az Apple egykori brit ipari főtervezője alkotott. Ive tervezte az amerikai számítástechnikai és távközlési óriáscég legismertebb termékeit, köztük az iPhone-t és az iPadet.

A koronavírus, továbbá a későbbiekben más kórokozók által kiváltott antitestes és sejtes immunválasz mérésére szolgáló eszközt és eljárást fejlesztettek ki a Pécsi Tudományegyetem (PTE) és a RoLink Biotechnology Kft. kutatói.

(Budaörs, 2023. február 7. – Budaörsi Infó / mti) – Budaörs állomáson, illetve Budaörs és Kelenföld között befejezték a megrongálódott felsővezeték helyreállítását, és ennek eredményeként ma a hajnali üzemkezdettől már helyreállhatott a menetrendszerű vonatközlekedés a Budapest-Győr-Hegyeshalom fővonalon – közölte a Mávinform  az MTI-vel.

A felnőttek és a gyermekek különböző módon ítélik meg az idő hosszát – erősítették meg korábbi eredményeiket az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar (PPK) kutatói legújabb kutatásukban, amelyben a kognitív fejlődés hatását vizsgálták az időtartamok becslésére.

Közzétette az Esterházy Art Award idei kiírását az ausztriai székhelyű Esterházy Privatstiftung; a nyertesenként ötezer euróval járó kortárs képzőművészeti díjra péntektől június 4-ig pályázhatnak fiatal alkotók.

A nemzeti kiberbiztonságért felelős ügynökség (Acn) közlése szerint vasárnap “tömeges” támadás érte az olaszországi internethálózatokat, emiatt az reggel óta akadozott.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 50 millió forintos bírságot szabott ki az eMAG webáruház üzemeltetőire (Dante International S.A., Extreme Digital- eMAG Kt.), mert megszegték a korábbi jóvátételi vállalásaikat – közölte a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) hétfőn az MTI-vel. Az eMAG tudomásul vette a hatóság döntését, bár azzal nem ért maradéktalanul egyet – közölte a cég.

Nyílt napot tart a Gyermekvasút a széchenyihegyi végállomáson vasárnap 10 és 16 óra között, az érdeklődők még jelentkezhetnek a februárban induló gyermekvasutas tanfolyamra is.

Premier előtt mutatták be csütörtökön Budapesten A helység kalapácsa című filmes adaptációt, amely Petőfi Sándor azonos című eposzparódiája alapján készült és január 22-én lesz látható a Duna csatornán – tájékoztatta az MTVA Sajtó és Marketing Irodája az MTI-t.