Budaörsi Infó

About Budaörsi Infó

Hétfőtől a közúti fuvarozó cégek akár maximum 2,2 millió, járművezetőik 800 ezer forint bírságot is fizethetnek, ha egyszerre több szabálysértést is elkövetnek.

A német szövetségi hírszerző szolgálat (BND) lehallgatta Hillary Clinton volt amerikai külügyminiszter telefonját, legalább egy alkalommal – jelentette pénteken a Süddeutsche Zeitung (SZ) című német lap és az NDR, valamint a WDR  regionális közszolgálati műsorszóró társaság.

Bemutatták Joachim Jauer Urbi et Gorbi című, a határnyitásról és az 1989-es közép-európai eseményekről szóló könyvének magyar kiadását pénteken Budapesten, a Befogadás napja rendezvénysorozat részeként. Joachim Jauer a ZDF német közszolgálati televízió közép- és kelet-európai tudósítójaként szemtanúja volt a vasfüggöny lebontásának és a ’89-es magyarországi eseményeknek.

Munkacsoportot hoz létre a kormány a nonprofit közszolgáltatási rendszer előkészítésére – derült ki a Magyar Közlöny pénteki számában megjelent kormányhatározatból.

Az emberi szemnél is pontosabb arcfelismerésre képes rendszert fejlesztettek ki hongkongi tudósok.    

A páciensek csontvelejéből nyert őssejtek alkalmazása ígéretes eredményekkel kecsegtet az agyi érkatasztrófa (stroke) esetén, az Imperial College London kutatói által alkalmazott kezelés jelentősen csökkentette a károsodás mértékét és javította a betegek életminőségét.

Házkutatást kezdett csütörtökön a rendőrség Sir Cliff Richard angliai otthonában.

Románia saját állampolgáraihoz fűződő viszonya nem tartozik Magyarországra – szögezte le a román külügyminisztérium szóvivője pénteken, egy a tárca honlapján közzétett nyilatkozatban.

A budakeszi rendőrök egy 14 éves fiút gyanúsítanak a bűncselekmény elkövetésével.

Minden tizedik magyar autós nyáron is téli gumiabroncsot használ, mert túl drágának tartja lecserélni a téli gumit a Goodyear felmérése szerint.

Ütésig fajult egy összeszólalkozás a Tokaji Írótábor két résztvevője, Kukorelly Endre és Csender Levente között Tokaj belvárosában egy szórakozóhelyen augusztus 13-án, éjjel 11 óra után, Kukorelly nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett.

A bécsiek többsége azt szeretné, ha nem a rózsaszín, hanem inkább a türkiz lenne a leendő új metróvonal, az U5 színe – tűnik ki egy hétfőn indult internetes szavazás első néhány napjának eredményéből.