Budaörsi Infó

About Budaörsi Infó

A versenytárs Volkswagen csoport (VW) dízelbotrányához hasonló rendellenességre hivatkozva több ezer kisbusz visszahívására kötelezte a Daimler német járműgyártó csoportot a német szövetségi közúti közlekedési hatóság (KBA). A társaság csütörtökön közölte, hogy nem történt jogsértés.

Nemzetközi, európai és belföldi elfogatóparancsot adott ki Spanyolország a Valtonyc művésznéven ismert José Miguel Arenas Beltrán spanyol rapper ellen, akinek csütörtökön kellett volna megkezdenie börtönbüntetését, amelyet dalszövegei miatt róttak ki rá.

Hatályon kívül helyezte a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság csütörtökön azt a műemlékvédelmi határozatot, amely védetté nyilvánította Munkácsy Mihály Golgota című festményét. Pákh Imre, a kép tulajdonosa szerint “a döntés bizonyítja, hogy jogállamban élünk, a Golgotát illetően visszaállt a történelmi igazság”.

(Budaörs, 2018. május 24. – Budaörsi Infó) – A Győri Audi ETO KC megvédte címét a női kézilabda NB I-ben, miután a Ferencváros csapatával azonos pontszámmal, de eggyel jobb gólkülönbséggel (plusz 292-291) zárta a szerdán véget ért idényt. A zárófordulóban a bronzérmes Érd papírforma szerint legyőzte a Budaörs Handball-t hazai pályán.

Tovább nő a kanyarós megbetegedések száma Ukrajnában, csak az elmúlt hét alatt 1610-en, többségükben gyermek kapták el a fertőzést, az év eleje óta pedig mostanra a megbetegedések száma országosan csaknem elérte a 17 ezret – hozta nyilvánosságra szerdán az ukrán egészségügyi minisztérium.

Emeli bruttó 6 forinttal a 95-ös benzin és bruttó 6 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken a Mol Nyrt. – értesült az MTI piaci forrásokból szerdán.

(Budaörs, 2018. május 22. – Budaörsi Infó) – A kiesés ellen harcoló ZTE hazai pályán egy rendkívül látványos mérkőzésen 5-4-re legyőzte a már bajnok MTK-t vasárnap a labdarúgó NB II 36. fordulójában. A Budaörs pontot szerzett idegenben.

(Budaörs, 2018. május 21., Budaörsi Infó) – A címvédő Győr és az FTC is vendégként nyert a női kézilabda NB I vasárnapi játéknapján, viszont a tabella élén váltás történt a két együttes között, és az utolsó fordulót a népligetiek várják az első helyről. A Győr 47–33-ra győzött Budaörsön, a Ferencváros 46–19-re nyert Kecskeméten.

Ingyenes fogászati előadássorozatot indít a Parodontológiai Klinika, a szeptembertől induló előadásokon a többi között az ínybetegségekről, a fogászati implantációról, a fogszabályozásról és a helyes fogápolásról lesz szó – tájékoztat a Semmelweis Egyetem a honlapján.

(Budaörs, 2018. május 20., Budaörsi Infó / MTI) – A férfiaknál és a nőknél is a Tiszaújvárosi TKL nyerte meg a sprinttávú abszolút versenyt a XXVII. Tisza Triatlon klubcsapat országos bajnokságon. A budaörsi csapat bronzérmes.

Megnősült szombaton Harry herceg.

Továbbra is magas a kanyarós megbetegedések száma Kárpátalján, ahol az év eleje óta 2238 esetet regisztráltak.