Budaörsi Infó

About Budaörsi Infó

A eperjégkrémek sokszor indokolatlanul sok cukorral készülnek, több termék pedig fölösleges aromát is tartalmaz, a gyümölcstartalom a legjobb esetben sem közelíti meg a 30 százalékot – közölte a Tudatos Vásárlók Egyesülete szerdán az MTI-vel.

Az Ikea visszahívja a kisállatoknak tervezett Lurvig vízadagolót, mivel a kutyák és macskák feje beszorulhat a vízadagoló tartályba, és ez fulladással járhat – tájékoztatta az IKEA szerdán az MTI-t.

Közzétette a Budapesti Operettszínház főigazgatói, valamint a Pesti Magyar Színház igazgatói pályázatait az Emberi Erőforrások Minisztériuma kedden a kormany.hu honlapon.

Már nincs válságos állapotban az a brit férfi, akit június utolsó napján szállítottak súlyos mérgezéses tünetekkel élettársával együtt a délnyugat-angliai Salisbury kórházába. A 45 éves Charlie Rowley-val a nyomozók beszélni is tudtak. Rowley élettársa, a 44 éves, háromgyermekes Dawn Sturgess vasárnap este a kórházban meghalt.

Legalább négy ősi populációtól származik Délkelet-Ázsia jelenkori népessége – állapította meg egy nemzetközi kutatócsoport a Science című tudományos folyóiratban publikált tanulmányában, rácáfolva az ázsiai régió őstörténetére vonatkozó elméletekre.

(Budaörs, 2018. július 10., Budaörsi Infó) – A férfi és a női kézilabda NB I új idénye is szeptember 2-án kezdődik – közölte a magyar szövetség (MKSZ) a keddi sorsolást követően. A sorsolás alapján a Budaörs Handball Békéscsabán kezd és már szeptemberben fogadja otthonában a Győrt és a Ferencvárost.

A hazai kitermelés a teljes magyar gázfogyasztás 18-20 százalékát biztosítja – mondta Scherer Zsolt, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) szóvivője egy tévéműsorban hétfőn, ahol bemutatta a hivatal és a Magyar Bányászati és Földtani Szolgálat kiadványát.

Az alapvető jogok biztosa szerint hiányoznak a nem pszichiátriai osztályon kezelt betegek esetében alkalmazható fizikai korlátozások jogszabályi garanciái, a beteg önrendelkezési jogának tényleges érvényesítését biztosító szabályok – közölte az ombudsman hivatala hétfőn az MTI-vel.

Egyelőre megbecsülni sem lehet, hogy mennyi lisztéria baktériummal szennyezett gyorsfagyasztott zöldséget kellett visszahívni – mondta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Élelmiszer- és Takarmánybiztonsági Igazgatóságának igazgatóhelyettese egy hétfő reggeli tévéműsorban.

(Budaörs, 2018. július 10. – Budaörsi Infó) Mint ahogy már korábban beszámoltunk róla, Budaörs Város Önkormányzata 2017 decemberében pályázatot hirdetett a Budaörsi Latinovits Színház igazgatói álláshelyének betöltésére. A megbízás 5 év határozott időtartamra szól: 2018. július 1-től 2023. június 30-ig. A megmérettetésben résztvevők közül a színház művészeti vezetőjére, Berzsenyi Bellaagh Ádámra esett a választás. A nyertes […]

Emberi fogyasztásra alkalmatlan ásványvizet vont ki a forgalomból a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) lakossági bejelentés alapján végzett vizsgálatot követően, a San Benedetto Oligominerale Naturale megnevezésű, egyliteres PET-palackos kiszerelésű ásványvíz kénhidrogénre emlékeztető szaga miatt – közölte a Nébih az MTI-vel hétfőn.

A Zseblopási Alosztály nyomozói először egy román állampolgárt, majd egy négyfős társaságot is elfogtak Budapesten.