Budaörsi Infó

About Budaörsi Infó

A Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című német konzervatív lap az alaptörvény tervezett módosításáról közölt elemzést hétfőn, a Spiegel Online hírportál pedig Áder János köztársasági elnök berlini látogatásával összefüggésben foglalkozott az alkotmánymódosítással.

Lezárták a rendőrök a forgalom elől a fővárosban az Alagutat és a Lánchidat, amelyeken keresztül a budai Várból a Kossuth térre vonultak a tüntetők hétfőn késő este, a hídon “Az alkotmány nem játék!” felirattal két aktivista transzparenst feszített ki.

Meghalt Cipő – Bódi László -, a Republic énekese. Az együttes szívbetegségben szenvedő alapítója, dalszerzője hétfőn, 47 éves korában hunyt el – erősítette meg Boros Csaba, a zenekar vezetője az MTI-nek.

Konfrontációval és szélsőséges megnyilvánulásokkal semmit sem lehet elérni – hangoztatta Victor Ponta román miniszterelnök egy vasárnap esti tévéműsorban a székely szabadság napja elnevezésű marosvásárhelyi autonómiatüntetésre reagálva.

Mégsem külföldön, hanem Magyarországon folytatná pályafutását Douchev-Janics Natasa háromszoros olimpiai bajnok kajakos – közölte a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) hétfőn az MTI-vel.

Tőkés Lászlóval, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnökével közösen énekelte el a székely szabadság napján megrendezett autonómiatüntetésen Marosvásárhelyen vasárnap összegyűlt, a szervezők által 30 ezer fősre becsült tömeg, hogy “éljen a magyar szabadság, éljen a haza!”

Rendőrök helyszínelnek a Határ úti felüljáró alatt, Budapest XIX. kerületében, ahol a felüljáró kiszakadt korlátjával átszúrt platós terepjáró áll 2013. március 11-én. A gépkocsi a felüljáró szalagkorlátját átszakítva zuhant a mélybe. A sérült sofőr a baleset helyszínét elhagyta, őt a XVIII. kerületben találták meg a rendőrök.      

Képben és zenében az 1980-as évek hangulatát megelevenítő magyar animációs sci-fi film került a hazai mozikba egy évvel a londoni világpremier után. Az öt év alatt elkészített 3D-s alkotás első magyarországi közönségtalálkozóját Nagykanizsán tartották.

Nem lát problémákat a szlovák-magyar kapcsolatokban Robert Fico szlovák miniszterelnök.

Megszavazták Budaörs 2013. évi költségvetését a képviselő-testület március 7-én tartott rendkívüli ülésén. A büdzsé főösszege valamivel több mint 14 millárd forint. A város hivatalos honlapja így számol be az ülésen történtekről:

Titoktartási esküjük miatt a bíborosok nem beszélhetnek a pápaválasztásról, de vatikáni tartózkodásukról írnak blogjukon, Twitter-profiljukon, illetve mindennapjaikról, tapasztalataikról a sajtónak is beszámolnak.

Matolcsy György MNB-elnöki kinevezése azt az aggályt veti fel, hogy a magyar jegybank a kormány alárendeltségébe kerül – írta pénteki értékelésében a The Economist.