Budaörsi Infó

About Budaörsi Infó

Nem jogerős közbenső ítéletében a Szegedi Törvényszék pénteken érvénytelenítette a svájci frank alapú jelzáloghitelek kamatának egyoldalú módosítására lehetőséget adó pontot az OTP Bank Nyrt., az OTP Jelzálogbank Zrt. és egy domaszéki házaspárt között létrejött szerződésben.

A húsvéti ünnep, a tavaszi tanítási szünet és a nyári időszámításra való áttérés miatt számos változásra kell számítani a tömegközlekedésben.  

Kész letölteni büntetését az ír állampolgárságú Francis Ciarán Tobin, aki 2000. április 9-én Leányfalun halálra gázolt két gyermeket – jelentette be Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter pénteken Budapesten az ír szakminiszter tájékoztatására hivatkozva.

A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) szerint szabálytalan volt a rendőrség eljárása, amikor pénteken idézés nélkül előállított két, a Fidesz-székház udvarának március 7-ei elfoglalásában részt vevő tüntetőt. A jogvédő szervezet ügyvédei vállalták a fiatalok jogi képviseletét – hangzott el a TASZ és az érintett fiatalok közös, pénteki sajtótájékoztatóján.

Változik a közösségi közlekedés menetrendje a hétvégén a húsvéti ünnep, az óraátállítás és az iskolai tavaszi szünet miatt. Március 31-re virradó éjjel kezdődik a nyári időszámítás, vasárnap hajnali 2 órakor 3 órára kell az órákat előreállítani.

Húsvét ünnepe alkalmából a katolikus, a református és az evangélikus egyház vezetői Budapesten, Esztergomban és Debrecenben tartanak ünnepi misét, istentiszteletet.

Harmadszor sikerült a tudósoknak “tetten érniük”, miként változik át a “szellemrészecskének” is nevezett neutrínó egyik fajtája a másikba az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet (CERN) és az olaszországi San Grasso Laboratórium által végzett OPERA-kísérlet keretében.

Az ételintoleranciával küzdő emberek körében a tojásfehérje és a tojássárgája is benne van a leggyakrabban gyomorbántalmakat és bélpanaszokat okozó ételek listájában – derült ki 376 emésztőszervi gondokkal küzdő páciens ételintolerancia vizsgálatából.

A magyar alkotmánymódosítást és gazdaságpolitikát keményen bíráló véleménycikket jelentetett meg Kopits György, a Költségvetési Tanács volt elnöke tollából a The Wall Street Journal (WSJ) című amerikai üzleti-politikai napilap európai kiadásának csütörtöki száma.

Francois Hollande francia elnök szerint a megszorítás Európa széteséséhez és a populista mozgalmak megerősödéséhez vezethet.

A tatabányai nyomozók szerdán elfogtak két nagyegyházi férfit, akik eddig 18 autó ellopását ismerték be. Az összes járművel Kaposvárra mentek és ott vashulladéknak adták el azokat – adta hírül a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. Útinform szolgálatának péntek kora reggeli összesítése alapján több megyében újra havazik, Pest megyében pedig hófúvások nehezítik a közlekedést, ahol a hegyvidéki szakaszokon csak nehezebben lehet közlekedni – közölte az MTI-vel a társaság.