Budaörsi Infó

About Budaörsi Infó

Tévedésből a magyar zászlóval fogadták a román gazdasági minisztériumban az olasz nagykövetet és az általa vezetett küldöttséget.

Bocsánatot kért szerdán Victor Ponta miniszterelnök a román kormány nevében azoktól az egyházaktól és magánemberektől, amelyeknek és akiknek az ingatlanait hét évtizeddel ezelőtt a román kommunista hatalom államosította.

Tíz higanymilliméterrel csökkenti a vérnyomást egy pohárnyi céklalé – erre az eredményre jutottak brit orvosok.

Két rakéta csapódott be Eilaton, Izrael vörös-tengeri üdülővárosában és két másik a szomszédos jordániai Akabában – jelentette szerdán az izraeli rádió.

Határozatot hozott a kormány a magyarországi holokauszt 70. évfordulójához kapcsolódó jövő évi programokról. A Magyar Közlöny keddi számában az olvasható, hogy a vészkorszak idején meggyilkolt Radnóti Miklós költő életéről, munkásságáról és haláláról történő méltó megemlékezés érdekében 2014. november 9-ét Radnóti Miklós-emléknappá nyilvánítják.

Az Európai Néppárt egy olyan közösség, amely elutasítja a kettős mércét, és megadja a tiszteletet nemcsak a tagpártjainak, hanem az Európai Unióhoz tartozó nemzeteknek is – mondta Orbán Viktor miniszterelnök kedd este Strasbourgban magyar újságíróknak, miután a néppárti frakció ülésén válaszolt a néppárti EP-képviselők kérdéseire.

Halálos mérget, ricint tartalmazó borítékot kapott Roger Wicker amerikai szenátor – jelentette szerdán a CNN hírtelevízió.

Néma főhajtással, mécsesgyújtással, kövek és virágok elhelyezésével rótták le kegyeletüket több mint százan kedd este Budapesten, a Cipők a Duna-parton emlékműnél a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapja fővárosi záróeseményeként.

A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) terrortámadásként kezeli a bostoni merényletet, mert minden pokolgéppel elkövetett támadás annak számít – jelentette ki kedden Barack Obama amerikai elnök.

Családi tragédiát okozott a bostoni kettős bombamerénylet: az egyik halálos áldozatnak, egy nyolcéves kisfiúnak az édesanyja és húga is súlyosan megsebesült – közölték kedden amerikai médiaforrások.

Módosította a parlament hétfőn a büntető törvénykönyvet (Btk.), hogy szigorúbban lehessen büntetni azokat, akik közveszély helyszínén lopnak.

Az alaptörvény negyedik módosítása nem érint lényeges kérdéseket, és nem szűkíti, hanem bővíti az Alkotmánybíróság jogkörét – mondta Orbán Viktor a Die Weltben és a Frankfurter Allgemeine Zeitungban (FAZ) kedden megjelent interjúban.