Budaörsi Infó

About Budaörsi Infó

Románia és kormánya elkötelezett, hogy maradéktalanul tiszteletben tartsa az Európa Tanács értékeit – jelentette ki szerdán Victor Ponta román miniszterelnök a páneurópai szervezet Parlamenti Közgyűlésének strasbourgi ülésén.

Az Európa Tanács (ET) monitoring bizottsága 21:20 arányban úgy döntött, hogy a szervezet parlamenti közgyűlése júniusi plenáris ülésén vegye napirendre a Magyarországgal szembeni monitoring eljárás megindítását, azonban a döntéshozatal körülményei súlyos eljárási, módszertani és tartalmi kérdéseket vetnek fel – közölte a Külügyminisztérium szerdán az MTI-vel.

Barack Obama azzal “fenyegette” meg lányait, hogy ha tetováltatják magukat, akkor a first ladyvel együtt ugyanarra a testrészükre ugyanolyan rajzokat készíttetnek, és azt családi tetoválásként mutatják majd be a YouTube-on – derült ki az NBC televízió egy szerdán nyilvánosságra hozott felvételéből.

Munkahelyteremtést, közbiztonságot és európai béreket sürgetett a Jobbik Ózdon; a párt a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei városban Magyar Élet Menete elnevezéssel tartott rendezvényt szerda este.

Az erdélyi magyarok csak kevéssel élnek rosszabbul, mint a magyarországiak, és az anyagi helyzetük megítélésében elégedettebbek, mint a magyarországiak – jelentette ki Veres Valér szociológus, a Babes-Bolyai Tudományegyetem előadó tanára szerda este egy tudományos előadáson Kolozsváron.

Somogy megyében, Marcaliban kezdte meg szerdán vidékjáró körútját Mesterházy Attila, az MSZP elnöke, hogy felkészítse a párt vidéki aktivistáit, akik a leendő kampánycsapatot alkotják majd.

Igazi rangadóval búcsúztatják a kézis lányok a szezont Budaörsön ma délután, a Fradi elleni párharc mindig különleges, pikáns meccs. Ősszel, idegenben nagy csatában kikaptak, most azonban eljött az idő a revansra. Mihály Attila ennek szellemében készíti fel övéit a vasárnapi derbire.

Hosszú, az összes földrészre kiterjedő lehűlési időszaknak vetett véget a 19. század vége táján kezdődött globális felmelegedés – derül ki abból az új tanulmányból, amelyben egy nemzetközi kutatócsapat kontinensekre bontva rekonstruálta az utóbbi kétezer év időjárási viszonyait.

Cliff Richard brit popzenész muzsikájába belepusztulnak a növények, a Black Sabbath – ugyancsak brit – hardrock zenekar műveit viszont szeretik – ezt mutatják üvegházi kísérletek.

Az elsődleges vizsgálatok szerint a legtöbb kárt a Heves megyei Tenk településen okozta az éjszakai földrengés, itt mintegy ötven ház károsodott, személyi sérülésről nem érkezett bejelentés – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) kedden reggel az MTI-vel. Épületsérüléseket jeleztek Heves városából, valamint Petőfibányáról, Füzesabonyból, Erdőtelekről és Tarnabodról is.

Májustól új szabályok alapján büntetik az önkényuralmi jelképek használatát: a parlament hétfőn az Alkotmánybíróság (Ab) döntésével összhangban úgy határozott, hogy a korábbi általános tilalomnál szűkebben állapítja meg a büntetendő magatartásokat.

Kihirdették a dohányboltokra kiírt koncessziós pályázat eredményét, 5415 dohánybolt nyílhat július 1-jével – erről Gyulay Zsolt, a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. vezérigazgatója beszélt az m1 Az Este című műsorában hétfőn.