Budaörsi Infó

About Budaörsi Infó

A már jóváhagyott forrásokon felül további legfeljebb 7,2 milliárd forint összegű forrást biztosít a kormány a Kossuth Lajos tér rekonstrukciójára, valamint a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) központi épületének külső felújítására.

A Mercedes-Benznek hosszú távú céljai vannak Kecskeméten, ezt támasztja alá az is, hogy a jelenlegi gyárterület másfélszerese áll rendelkezésre egy esetleges bővítés esetére – mondta Frank Klein, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezető igazgatója szerdán a kecskeméti gyárban.

A Budaörsi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást folytat kisebb értékre elkövetett lopás vétsége miatt ismeretlen tettes ellen.

Augusztus végéig szavazhatnak az érdeklődők Európa legszebb bélyegére, a versenyen Magyarország csomagszállítóval és postás furgonnal indul.

Nagyokat lakmározik a Tejútrendszer közepén elhelyezkedő fekete lyuk abból a rendkívül forró csillagközi gázfelhőből, amely a szakemberek észlelése szerint egyre gyorsuló, spirálozó mozgással a mindent elnyelő égitest felé zuhan.

Negyvenegy óra alatt alig öt órát pihent egy magyar teherautósofőr, akit emiatt Ausztriában egy ellenőrzés során megbüntetett a rendőrség.

A jogtulajdonos DIGI Sport mellett az M1-en is élőben lesz látható a Győri Audi ETO KC-Larvik női kézilabda Bajnokok Ligája-döntő szombati, veszprémi visszavágója.

A magyar lakosság fizetésképtelenségi okai között a leggyakoribb a munkanélküliség, derült ki az Intrum Justitia belső kutatásából.

Alain Delon életműve előtt tiszteleg a 66. cannes-i filmfesztivál: a díjkiosztót megelőző este, május 25-én ünnepélyesen bemutatják a René Clément rendezésében készült Ragyogó napfény című film felújított változatát – jelentette be Gilles Jacob, az egy hét múlva kezdődő filmes mustra elnöke.

Többek között Féner Tamás, Hemző Károly és Korniss Péter, összesen huszonegy magyar fotográfus 1950 és 2000 között készült képeit vonultatja fel csütörtöktől a Kogart Házban a budapesti kiállítóhely és a Körmendi-Csák Fotográfiai Gyűjtemény Analóg című tárlata.

Külföldi utazáshoz érdemes kiváltani az Európai Egészségbiztosítási Kártyát, amelynek használatával 31 európai országban vehető igénybe az orvosi ellátás a magyar egészségbiztosítás terhére.

Szabó Máté  ombudsman véleménye szerint két törvény eltérően szabályozza a telekadót, ezért felkérte a nemzetgazdasági minisztert, hogy rendezze az ellentmondást.