Budaörsi Infó

About Budaörsi Infó

A mai ember és egyház életének megváltoztatását sürgette vasárnap Ferenc pápa a hívőkkel teli római Szent Péter téren bemutatott pünkösdi szentmisén.

Teljesen megteltek vasárnap a Szent András templom padsorai Révkomáromban, ahol Orosch János, a Nagyszombati Érseki Egyházmegye püspöke celebrált magyar nyelvű pünkösdi misét a felvidéki híveknek.

A héten többfelé várható eső és a hőmérséklet is visszaesik: néhol 20 fok alatt maradnak a maximumok, szombaton a leghidegebb helyeken 3 fokig is csökkenhet a hőmérséklet – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat középtávú előrejelzéséből.

Justin Timberlake popsztár-filmszínész játssza az egyik főszerepet a Coen testvérek Inside Llewyn Davis című zenés filmjében, amelyet vasárnap mutattak be a 66. cannes-i filmfesztivál hivatalos versenyprogramjában.

“Nagyszerű dolog történt az életemben, köszönöm Dániának, és azoknak, akik bíztak bennem. Erős verseny volt és csodálatos érzés, hogy sikerült” – ezek voltak az első szavai Emmelie de Forestnek, az Eurovíziós Dalfesztivál idei dán győztesének a döntő után tartott sajtótájékoztatón.

Még két hétig, május végéig léphetnek be a törlesztési nehézségekkel küzdő devizahitelesek az árfolyamgát rendszerébe, amely öt évre fix törlesztést garantál számukra. Az Erste Bank devizaalapú jelzáloghitellel rendelkező lakossági ügyfelei közül már 27 ezren választották az árfolyamrögzítést – tudatta az Erste Bank Hungary.

A pünkösd ünnepe miatt ma és holnap megváltozott menetrend szerint közlekednek a MÁV, a Volán társaságok és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) járatai.

A Magyar Színház helyzetét biztonságosnak ítélte Őze Áron, aki az MTI-nek elmondta: adósságállományukat ledolgozták. A teátrum igazgatója kiemelte: csütörtökön bemutatót tartanak, a Nero, a véres költő című előadást tűzik műsorra, emellett szólt a jövő évad terveiről is.

A Richter-skála szerinti 3-as erősségű földrengés rázta meg a Heves megyei Tenk település körzetét. Személyi sérülésről, illetve károkról nem érkezett bejelentés – közölte vasárnapra virradóra az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.

BUM MAJÁLIS BUDAÖRSÖN A ZICHY MAJORBAN (Budaörs, CLEMENTIS LÁSZLÓ UTCA 22.) ÖSSZMŰVÉSZETI FESZTIVÁL: KIÁLLÍTÁSOK, ZENE, TÁNC, FILM, GASZTRO, KÉZMŰVES FOGLALKOZÁSOK ÉS SOK MINDEN MÁS 2013. május 24-25-én!

Szombat délben Kolozsvár belvárosában mintegy húsz, többségében román nemzetiségű tüntető fejezte ki szimpátiáját Erdély autonómiája mellett. A helybelieken kívül Szebenből, Medgyesről és Nagyváradról is érkeztek az előre bejelentett megmozdulásra – számolt be az itthon.ma hírportál. 

Emmelie de Forest dán énekesnő nyerte Only Teardrops című dalával az 58. Eurovíziós Dalfesztivált, amelynek döntőjét szombaton este rendezték a svédországi Malmőben. A Magyarországot képviselő ByeAlex Kedvesem című számával a 10. lett.