Budaörsi INFÓ

About Budaörsi INFÓ

(Budaörs, 2024. február 29. – Budaörsi Infó) Budaörs Város Önkormányzata fontos feladatának tekinti a helyi feladatok végrehajtásában résztvevő helyi civil szervezetek támogatását, ezért 2024. évre is nyílt pályázatot hirdet a budaörsi civil szervezetek (egyesületek és alapítványok) támogatására.

Meghosszabbították a jelentkezési határidőt a Telekom Electronic Beats tehetségkutatójára. A Szelektor pályázatra március 10-ig lehet jelentkezni.

Az elmúlt évben megnőtt a postai dolgozók elleni erőszakos cselekmények száma, ezért a Magyar Posta több intézkedést is bevezetett a munkatársak, különösen a kézbesítők biztonságának erősítésére, és bűnmegelőzési kommunikációs kampányt indít a lakosság körében – közölte a társaság.

Sajnos halálos áldozatot is követelt azon balesetek egyike, amelyek február 25-én reggel történtek az M7-es autópályán, Velence térségében. Egymáshoz közeli helyszíneken, mintegy negyven jármű ütközött össze a sűrű köd okozta rossz látási viszonyok miatt.

Nagy bűntetthez nagy eszme kell! címmel videópályázatot hirdet 9-12. osztályos középiskolás tanulóknak a Kommunizmuskutató Intézet, a pályázatban résztvevők a kommunizmus bűneit, a tettesek vagy az ellenálló hősök történetét mutathatják be.

(Budaörs, 2024. február 28. – Budaörsi Infó) 2023. február 27-én délután egy Hurok utcai magánház udvarába zuhant egy girokopter Budaörsön.

(Budaörs, 2024. február 27. – Budaörsi Infó) Ismerje fel az internet csapdáit, és tegyen az online biztonsága érdekében!

(Budaörs, 2024. február 27. – Budaörsi Infó) Idén május 8-12. között rendezik meg a Budaörs Fesztivált.

Február második felében is melegebb van a megszokottnál, a napi csúcshőmérséklet átlagosan 6 Celsius-fokkal haladta meg a szokásost – derül ki a HungaroMet Zrt. hétfői Facebook-bejegyzéséből.

A postaládákban fészkelő széncinegék védelmére hívja fel a figyelmet a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesült (MME); a tájékoztatás szerint billenőajtóval fedett postaláda felszerelésével, valamint a környékre kihelyezett mesterséges odúkkal előzhető meg a széncinegék postaládákba való fészkelése, amely Magyarországon gyakorinak számít.

A környezeti fenntarthatóságra nevelés támogatására és népszerűsítésére idén újra meghirdeti a Föld bajnokai elnevezésű pályázatát az E.ON Hungária csoport.

Forradalmian új megközelítés született a RAS fehérje mutációihoz köthető rákok gyógyítására: az ELTE kutatói jól kötő kismolekulákat találtak, amelyekkel nem a sejtosztódás alapvető mechanizmusaiba avatkoznak be, hanem az egészséges állapotot állítják helyre.