Budaörsi INFÓ

About Budaörsi INFÓ

“A magyar konyha elképzelhetetlen magyar paprika nélkül”, a most kezdődő, a magyar paprikát népszerűsítő kampány célja a fogyasztás növelése – jelentette ki Fazekas Sándor pénteken Budaörsön, egy bevásárlóközpontban. A vidékfejlesztési miniszter a kampány nyitórendezvényén többek között arról beszélt, hogy a paprika “nemzeti büszkeségünk, a magyar identitás része”, a népművészetben és a gasztronómiában is egyaránt kiemelt helyet […]

Nagyszabású jótékonysági program keretében 7 ezer ember vehet részt ingyenes hajós városnézésen a Dunán augusztus 20-án a Magyar Hajózási Országos Szövetség jóvoltából.

Okiratokat foglalt a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórházban a Nemzeti Nyomozó Iroda kedden és csütörtökön a koraszülötthalálok ügyében.

A hét végéig nem várható csapadék és fokozatosan melegszik az idő. Vasárnap ismét 30 Celsius-fok feletti maximumokra lehet számítani – derült ki az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtökön az MTI-hez eljuttatott országos, középtávú előrejelzéséből.

Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön a hivatalába kérette Románia budapesti nagykövetét, Victor Miculát, valamint szóbeli jegyzékben utasította vissza Titus Corlatean román külügyminiszter keddi marosfői nyilatkozatát és a Gandul című lapnak adott interjújában foglaltakat.

Egy pilisvörösvári férfit zavarta, hogy lefotózták, ezért figyelmeztető lövést adott le gáz-riasztó fegyverével. K. Miklós felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntettének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a Budaörsi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya.