Budaörsi INFÓ

About Budaörsi INFÓ

Ismét lehet pályázni az Idősbarát Önkormányzat Díjra, idén augusztus 30-ig – tudatta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) pénteken közleményben.

(Budaörs, 2024. július 27. – Budaörsi Infó/mti) Három magyar, összesen két egység képviseli a magyar színeket a párizsi olimpia szombaton kezdődő asztalitenisz küzdelmeiben, s Póta Georginának, valamint az Ecseki Nándor, Madarász Dóra vegyes párosnak is bravúrra lesz szüksége ahhoz, hogy a nyitónap után is versenyben maradjon.

Sok napsütés és 30 Celsius-fok feletti csúcshőmérséklet várható a hétvégén; vasárnap az ország északnyugati felén helyenként előfordulhat zápor, zivatar – derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből.

(Budaörs, 2024. július 26. – Budaörsi Infó) A Magyar Közút Nonprofit Zrt. közös kivitelezésben Budaörs Önkormányzatával az 1 sz. főút 3+627 – 4+315 km, továbbá a 4+365 – 4+705 km közötti szakaszain (Tátra utca és Petőfi Sándor közé eső szakasz) burkolat-fenntartási munkálatokat végez július 24-től előreláthatólag augusztus 2-ig.

Soha ennyien nem nyaraltak Magyarországon, mint idén: az év első kétszáz napjában a turisták száma közel 12 százalékkal, a vendégéjszakáké pedig közel 8 százalékkal alakult a tavalyi felett – közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ).

Júliusban két új üstököst is felfedezett Sárneczky Krisztián kutatásvezető csillagász, a HUN-REN Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Piszkéstetői Obszervatóriumában.

(Budaörs, 2024. július 26. – Budaörsi Infó/mti) Összesen 82, ebből 65 hazai sportegyesület (köztük a Budaörsi Sport Club) 180 versenyzője képviseli a magyar színeket a pénteken kezdődő párizsi olimpián Deutsch Tamás, a Sportegyesületek Országos Szövetségének (SOSZ) elnöke szerint.

(Budaörs, 2024. július 26. – Budaörsi Infó) Budaörsön idén harmadszor szervezik meg A Mi Utcánk – Mini Fesztivált a Clementis utcában három helyszínen!

Magyarország területén a 2024. július 24-én 0 óra és 24 óra közötti időszakban a rendőrök 45 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből 4 halálos kimenetelű közlekedési balesetben 4 ember vesztette életét, 11 súlyos és 30 könnyű sérüléssel végződött.

A Magyar Fürdőszövetség kezdeményezésére az idén is megrendezik július 27-én a Strandok éjszakáját, az országos rendezvényhez már 60 fürdő csatlakozott az ország minden részéből.

Nyilvánosságra hozták az idei felsőoktatási felvételi ponthatárokat szerda este, ezzel eldőlt, hogy az általános eljárásban hányan kerülnek be egyetemre, főiskolára.

(Budaörs, 2024. július 25. – Budaörsi Infó) Budaörs Város Önkormányzata Államalapító Szent István király és az Új Kenyér ünnepére 2024. augusztus 20-án ünnepséget rendez a Templom téren. Minden érdeklődőt sok szeretettel várnak.