MD

About MD

Több mint 7 év után a múlt héten fogták el a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) és a Terrorelhárítási Központ (TEK) munkatársai azt a férfit, aki gyanúsítottja a 2005-ös Budaörs Kinizsi utcai pénzszállító rablásnak. Az eset azért vált országosan ismerté, mert a tolvajok valóságos golyózáport és egy kézigránátot zúdítottak bevásárlóközponthoz kiérkező rendőrökre. A Budaörsi Önkormányzat akkor […]

A legutóbb tartott rendkívüli képviselő-testületi ülésen 25 milló Ft-ot szabadítottak fel a Kőhegyi nyomásfokozó gépház kialakítására és egy  újabb Budaörsön élő sportoló számára szavaztak meg egymillió forintos támogatást, ugyanis Csuri Ferenc úszó is kvótát szerzett a Londoni Paralimpiára. A pénzösszeg a sportolók felkészítésére szolgál. A rendkívüli testületi ülésen szó szerint  az olimpia hevében égtek a […]

1 millió forintot fizet a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság annak, aki megnevezi azt a férfit, aki 2012. január 12-én 16:57 órakor kirabolt egy lottózót. Fegyvernek látszó tárggyal a kezében bement egy dorogi lottózóba, majd onnan az aznapi bevétellel távozott. Az esetet a lottózó biztonsági kamerája rögzítette.

Augusztus 31-ig pályázhatnak a budaörsi vállalkozások az önkormányzat által létrehozott 50 millió forintos keretösszegre. A pályázat kifejezetten a kisvállalkozásokat részesíti előnyben. Egy cég maximálisan 2 millió Ft vissza nem térítendő támogatást kaphat.

Átadták a Budaörs Egészségügyéért Díj kitüntetést, valamint a Szakály Mátyás Pedagógus Emlékérmeket június 20-án, ünnepi testületi ülés keretében.

A városi TV-t működtető Televízió Budaörsért Alapítvány a múlt héten közleményben tájékoztatta a testület tagjait arról, hogy július 1-jétől leállítják a műsorszolgáltatást. Ezt a ,,pénzcsapok elzárásával”, vagyis pénzügyi nehézségekkel indokolták. Bakk István, a Televízió Budaörsért Alapítvány elnöke korábban két alternatívát ajánlott a képviselőknek. Az egyik, hogy az önkormányzat 30 millió Ft-ért megveszi a műsorszolgáltatót. A […]

A Budaörsi Rendőrkapitányság a napokban fogta el azt az 5 személyt, akik  június 2-án, a hajnali órákban Budaörsön, az egyik  Szabadság úti  kocsma előtt – előzetes szóváltást követően – rátámadtak majd tettleg bántalmaztak három fiatal férfit.  Ezt követően a sértettek a lakótelep irányába menekültek, de a támadók utolérték őket és  a Napsugár sétánynál ismét beléjük […]

A közmeghallgatás évente kétszer arról szól, hogy a polgárok felhívják a lakókörnyezetük problémáira a városvezetők  figyelmét és javaslatokat tegyenek a képviselőknek.  Tegnap is ez történt, bár a szokásoshoz képest kevesebben látogattak el, vélhetően a Portugál-Dán (3-2) mérkőzés miatt.

Dokumentumfilmet rendez Budaörsről Wunderlich Gábor a közel 800 éves település hagyományairól, értékeiről és működéséről. Az egészestés film forgatása május 19-én a Budaörsi Passió próbáján kezdődött és várhatóan a jövő év tavaszára készül el. A produkció elkészítését a Budaörsi önkormányzat támogatja.

Gyakorlatilag már eldőlt, hogy Budaörs és térségének a járásközpontja Budakeszin lesz. Dr. Tarnai Richárd, a Pest Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja a Budaörsi Infónak elmondta, hogy ebben az esetben Budaörs járási kirendeltséggel fog rendelkezni 2013-tól, ami gyakorlatilag ugyan azt jelenti, mintha a város járásközpont lenne. Legalábbis az ügyintézés szempontjából.

Kiesett az NB II-es bajnokságból a Budaörsi SC a hétvégén, a Pálhalma elleni 1:0-ás verességet követően. A katasztrofális szezont záró csapat nemrégiben váltott vezetőedzőt, akinek az első feladata a Budaörsi SC NB II-be való visszarugdosása lesz. A Budaörsi SC az idén csak az önkormányzattól 60 millió Ft-os támogatást kapott márciusban, ami a másodosztályú bajnokságban  elég […]

Budaörsön forgatják szerdán reggel a Die Hard 5 egyik leglátványosabb akciójelenetét  a Magyar Honvédség közreműködésével. A felvétel a budaörsi repülőtérről indul, ahonnan (a jelenet főszereplője) egy szovjet gyártmányú harci helikopter száll majd fel a levegőbe és később főváros fölött fog cirkálni egészen délig.