Navracsics Tibor: az önkormányzati reform egyik alapvető fontosságú kérdése a szolidaritási hozzájárulás

A Megyei Jogú Városok Szövetségével, valamint a Kisvárosok Szövetségével folytatott találkozón is egyértelművé vált, hogy többek között az egyik alapvető fontosságú kérdés a szolidaritási hozzájárulás kérdése, annak mértéke, fizetési és hasznosulási módja – jelentette ki a miniszter.

Hozzátette, “mi ebből a szempontból jó példát tudtunk felmutatni, hiszen a Versenyképes Járások Program egy olyan mechanizmust vezetett be, amellyel a polgármesterek is, a választópolgárok is pontosan ellenőrizhetik, hogy az egyes települések által befizetett iparűzésiadó-többlet hol hasznosul, milyen fejlesztésekben jelenik meg és hogyan szolgálja a választópolgárok érdekeit“.

Lipők Sándor, a Kisvárosok Szövetsége elnöke azt mondta a videóban, átnézték a kisvárosok feladatait, és megállapítható, hogy „a megfelelő finanszírozás nincs a helyén, ezt kértük a miniszter úrtól“.

Szita Károly, a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke arról beszélt, hogy a megyei jogú városok szerepe az elmúlt években megváltozott, már vármegyei térségi feladatokat is ellátnak,

„ezért azt javasoltuk a miniszter úrnak – amire ő nagyon nyitott volt – hogy változzon meg a státuszunk, kapjunk törvényhatósági jogot, és ez megadná a lehetőséget, hogy a feladatok, amiket ellátunk, jelentősebben finanszírozva legyenek“.

 

 

https://www.facebook.com/share/v/1BxZP5TDPJ/

 

 

Kép: Budapest, 2025. november 3. Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter érkezik éves meghallgatására az Országgyűlés európai ügyek bizottságának ülésén az Országház Tisza Kálmán termében 2025. november 3-án. MTI/Balogh Zoltán

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.