Az önkormányzati rendszer módosításáról kezd konzultációt januárban a kormány

(Budaörs, 2025. december 28. – Budaörsi Infó / mti) Az önkormányzati rendszer módosításáról kezd konzultációt januárban a kormány – jelentette be a közigazgatási és területfejlesztési miniszter december 27-én szombaton a Facebook-oldalán közzétett videóban.

 

 

 

Navracsics Tibor ismertette, ősszel a kormány a különböző önkormányzati szövetségek kérései és javaslatai alapján úgy döntött, mandátumot ad a miniszternek, hogy kezdjen tárgyalásokat “egy középtávon végrehajtandó, az önkormányzati rendszert érintő finomításról”.

Hozzátette, jelen pillanatban folyik az előkészület, január elején pedig megkezdik a konzultációsorozatot, ahogyan azt tették a Versenyképes járások programnál vagy az önazonosságvédelmi törvény koncepciójánál is.

A tárgyalásokat az önkormányzati szövetségekkel kezdi a kormány, aztán polgármesterekkel, helyi képviselőkkel, vármegyei közgyűlési elnökökkel és vármegyei képviselő-testületi tagokkal fog konzultálni – mondta.

Elmondta, a cél az, hogy a választások után egy olyan átfogó önkormányzati rendszert érintő módosító javaslatcsomag szülessen, “amely mind az önkormányzati szereplőknek, mind a kormányzati szereplőknek, mind pedig mindenkinek elnyeri a tetszését”.

 

https://www.facebook.com/share/r/1DQvZhC3cR/

 

 

(Budaörsi Infó)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.