Letartóztatták a budapesti szórakozóhelyen történt halálos bántalmazás gyanúsítottját
- Budaörsi INFÓ
- 2025 december 03.
Elrendelte a Budai Központi Kerületi Bíróság kedden annak a férfinak a letartóztatását, aki a gyanú szerint egy budapesti, belvárosi szórakozóhelyen agyonütött egy másik vendéget – közölte a Fővárosi Törvényszék.
A gyanú szerint a férfi szombaton egy belvárosi szórakozóhelyen – rövid szóváltás után – ököllel, nagy erővel kétszer fejbe ütötte a sértettet, aki a földre zuhant, elvesztette az eszméletét, majd súlyos fej- és gerincsérülései miatt a kórházban meghalt.
Azt írták, a cselekmény bizonyítottság esetén emberölés megállapítására lehet alkalmas, amely akár 15 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető. Az ügyészség a szökés, elrejtőzés, bűnismétlés veszélye miatt indítványozta az emberöléssel gyanúsított férfi letartóztatását.
A gyanúsított büntetlen előéletű, részben beismerte a cselekmény elkövetését, azt mondta, megbánta azt, a szórakozóhelyen az eset előtt senki mással nem keveredett konfliktusba.
A Budai Központi Kerületi Bíróság szerint feltételezhető, hogy szabadlábon hagyása esetén a férfi megszökne, elrejtőzne a hatóságok elől, mivel külföldi kötődésű kettős állampolgár, a terhére rótt bűncselekménynek pedig kiemelkedő a tárgyi súlya, a büntetési tétele, ezért egy hónapra elrendelték a gyanúsított letartóztatását.
facebook:












0 Komment