Gyermekmentő szolgálat: újraindul a rászoruló gyermekek szemüvegtámogatása

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat újraindítja szemüvegtámogatási programját, amelynek célja, hogy hátrányos helyzetű gyermekek is hozzájuthassanak a számukra szükséges szemüveghez.

 

A szervezet MTI-hez pénteken eljuttatott közleménye szerint a kezdeményezés az OTP Bank Adományozási Programjának segítségével valósul meg, a december 8-ig tartó gyűjtés keretében bárki – akár néhány száz forinttal is – támogathatja a szolgálat munkáját.

A cél legalább 25 millió forint összegyűjtése, amelyből 310 gyermeket tudnának támogatni – tették hozzá.

Közölték azt is, hogy szemüvegre pályázni december elejétől lehet majd, a pozitív elbírálás után a kedvezményezettek utalványt kapnak, amelyet a programhoz csatlakozott partneroptikákban válthatnak be látáskorrekciós szemüvegre.

Az OTP Bank ügyfelei az ATM-eknél készpénzfelvételkor választhatják ki az adományozás opciót, akik pedig nem a bank ügyfelei, a Simple alkalmazáson vagy az OTP Adományozási Portálon keresztül egyszerű bankkártyás adományozást indíthatnak, amelynek nincs külön díja – ismertették a közleményben.

A szolgálat korábbi akciója során 541 gyermek jutott szemüveghez az ország számos településén. A programhoz akkor több mint 250 optika csatlakozott – fűzték hozzá.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.