Jövőre Budapesten ismét megrendezik a fenntarthatósági expót
- Budaörsi INFÓ
- 2025 november 09.
2026. február 25-től már harmadik alkalommal rendezik meg a Planet Budapest fenntarthatósági expót, amelynek kísérő programjai egy hónapon át várják majd a látogatókat a Vasúttörténeti Parkban – mondta Áder János, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke Budapesten.
A volt köztársasági elnök hozzátette, hogy a rendezvény egy része az általános és középiskolásokat célozza majd, de része egy klasszikus expó is, ahova kizárólag magyar vállalkozókat várnak. Az expó célja, hogy a magyar vállalkozók be tudják mutatni a fenntarthatóság témakörébe tartozó termékeiket, szolgáltatásaikat.
Áder János a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen tartott Merre tart a világ? Mit tehetünk? című fenntarthatósági előadásában bemutatta a hagyományos és az úgynevezett fenntartható fejlődés közgazdaság tana közötti különbségeket.
Ezt azért tartotta fontosnak, mert míg a hagyományos közgazdasági gondolkodás kizárólag a GDP-ben méri a gazdasági növekedést, addig a fenntartható fejlődés közgazdaságtanát képviselők számolnak a gazdasági tevékenységek társadalmi, gazdasági, egészségügyi és környezeti hatásaival is.
Ehhez kapcsolódóan jelezte, hogy Magyarországon a Magyar Tudományos Akadémia, a Makronóm Intézet és a Hétfa már megalkottak egy olyan új módszertant, amely a gazdasági tevékenység mellett a humán, társadalmi és környezeti változásokat is méri.
Ezen felül felhívta a figyelmet a lineáris és a körkörös gazdasági modell közti különbségekre is. Míg előbbi folyamatát a nyersanyagkitermelés, -feldolgozás, -szállítás,- fogyasztás és a hulladékképződés fedi le, addig utóbbi lényege, hogy lehetőség szerint nincs túlfogyasztás, a hulladékot összegyűjtik, mert nem szemétnek, hanem újrahasznosítható a nyersanyagnak tekintik.
Áder János az interaktív előadásába bevonta a nézőket is, akik a kivetítőn megjelenő kérdésekre mobiltelefonjuk segítségével válaszolhattak. Így a volt köztársasági elnök olyan kérdéssel fordult a hallgatóság felé, mint például, hogy a világ teljes GDP-jének mekkora része függ közvetlenül vagy közvetve a természetes ökoszisztéma szolgáltatásoktól. Itt az 55 százalék volt a helyes megoldás.
Válaszában Áder János részletesen be is mutatta az ökoszisztéma szolgáltatásokat. Ezek között vannak az úgynevezett ellátó szolgáltatások, ilyen az élelmiszer, a nyersanyag, az ivóvíz. Vannak továbbá a szabályozó szolgáltatások, amelyek a levegőminőség és a klíma szabályozásában játszanak fontos szerepet, de ide tartozik a víz körforgásának a szabályozása és a beporzás is.
facebook:












0 Komment