Nagykovácsi vendéglő alapítója és séfje nyerte „A fermentálj a hosszú életért!” receptversenyt 2025-ben!

Átadták a „Fermentálj a hosszú életért! ” receptverseny 2025-ös díjait.

 

 

A nyertes pályázók átvehették a Kor Kontroll Társaság, a Magyar Elhízástudományi Társaság, valamint a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége rendhagyó receptversenyének díjait. B. Király Györgyi a rendezvény háziasszonya elmondta, hogy a kínaiak már tízezer évvel ezelőtt fermentáltak, a régészek meg is találták az ember nagyságú fermentáló amforákat.

Csicsor János a receptverseny megálmodója hangsúlyozta, hogy a pályázat meghirdetésével a múlt bölcsességét a jövő egészségének szolgálatába igyekeznek állítani. Páncsity Ferenc szerint környezetünk és életvezetési szokásaink miatt a népbetegségek hátterében bélflóránk károsodása áll, amin segíthet a fermentálás.

Nagy Szilárd szerkesztő műsorvezető a Gödi Búzaszem iskola alapítójaként a hagyományokhoz, így a fermentáláshoz való visszatérést is példamutatónak tartja.

A kreatív receptek felülmúlták a zsűri várakozását, idei pályázóik Budapestről, Kunbaracsról, Szentendréről, Tatabányáról, Mezőkovácsházáról, Győrből, Miskolcról és még sok-sok vidéki városból küldték be receptjeiket, a hazai gasztrokultúrát floridai receptek is színesítik, hiszen onnan is érkeztek ötletes variációk.

Az idei pályázók között akadt háziasszony, újságíró, dietetikus, táplálkozáskutató, egészségfejlesztő-, de ügyvéd is.

Többen öngyógyításképpen – gyomor és bélpanaszaik enyhítéséért kezdtek el fermentálni – ma gyártanak és forgalmaznak is fermentált ételeket. A három dobogós: Román Krisztina – rétes kovászolt lilakáposztával, Dr. Kazsimérszki Alida – fermentált céklalében marinált tojás, lila édesburgonya salátával, Soós Viktória -újhagymás és gombás selyemkrém, növényi krémsajtból.

Kiváló helyezést értek el: Fassang Noémi, Péterfia Éva, Veér Károly, Erdélyi Krisztina, Fajkuczius Melinda, Marton Melinda és Szekeres Lajosné. A legjobb recepteket idén is megjelentetik egy kiadványban.

 

Forrás: Kor Kontroll Társaság

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.