Változtak a kötelező jótállás alá eső termékekre vonatkozó szabályok, július 1-jétől egyebek mellett a legalább 10 ezer forint eladási árú új bel- és kültéri masszázsmedencékre, a látásjavító eszközökre, így különösen a szemüvegekre, valamint a napszemüvegekre is kötelező jótállás vonatkozik már, vételártól függően két vagy három év időtartamra – hívta fel a figyelmet a Fogyasztóvédelmi Egyesületek ...
Legfrissebbek
-
Nyitott szertárkapukkal várják a gyerekeket a budaörsi önkéntes tűzoltók
-
Kevesebb munkaórát vállalnak a diákok – A cégeknek korábban kell készülniük a nyári szezonra
-
Gyermeknap a Jókai-ban: koncert, bábjáték, vásári játszótér, sárkányeregetés és bolhapiac várja a családokat
-
Döntőbe jutott a Budaörsi SC női asztalitenisz-csapata az Extraligában
-
A bajnoki címért játszik hétvégén a Budaörsi SC az asztalitenisz Extraliga négyes döntőjében
-
Kölcsön barátnak, rokonnak? – Írás nélkül könnyen kellemetlen helyzetbe kerülhetünk
-
Kábítószer-kereskedelemmel gyanúsított családot fogott el a rendőrség – Budaörsön is volt elfogás
-
Tiszaújvárosi robbanás – A Mol telephelyén történt üzemi balesetnek egy halottja és kilenc sérültje van
-
Elhunyt Dr. Ritter Gergely
-
Nyilvánosságra hozta a kegyelmi ügy dokumentumait a Sándor-palota
-
Elindult a Székely Gyors és a Csíksomlyó Expressz a csíksomlyói búcsúba
-
Esténként lezárják a pesti alsó rakpartot az autók elől – A budaörsieknek is érdemes előre tervezniük
- Budaörsi INFÓ
- 2024 július 04.
- Rendőrségi hírek
- 0 Komment
Agyonverte volt üzlettársát egy férfi Pest vármegyében, a Budapest Környéki Törvényszék 9 évre ítélte szerdán kihirdetett elsőfokú ítéletével – közölték a bíróság ...
- Budaörsi INFÓ
- 2024 július 04.
- Budaörsi Hírek, Kiemelt
- 0 Komment
(Budaörs, 2024. július 4. – Budaörsi Infó) 2024. július 3-án ülésezett a képviselő-testület. A napirendi pontok tárgyalása mellett az is kiderült, hogy a Budaörs Fejlődéséért Egyesület egyik tagját kizárták a szervezetből és a ...
- Budaörsi INFÓ
- 2024 július 04.
- Budaörsi Hírek, Kiemelt, Sport
- 0 Komment
(Budaörs, 2024. július 4. – Budaörsi Infó) A Magyar Tenisz Szövetség 2024 július 6-án és 7-én rendezi a csapatbajnokság legmagasabb osztályának a Szuper Ligának ...
Egy héten belül el kell távolítani a közterületekről a választási plakátokat, csak ott maradhatnak kint, ahol meg kell ismételni a június 9-ei önkormányzati választás szavazását; ezeken a helyeken nem érvényes a plakáteltávolításra vonatkozó szabályozás, mivel még tart a ...
- Budaörsi INFÓ
- 2024 július 03.
- Rendőrségi hírek
- 0 Komment
- Budaörsi INFÓ
- 2024 július 03.
- Budaörsi Hírek, Kiemelt
- 0 Komment
(Budaörs, 2024. július 3. – Budaörsi Infó) Ismét elképesztő eredményeket produkált a budaörsi Illyés Gyula ...
Növekedést mutat a könyvtárhasználatok száma, de a helyben használat, a kölcsönzött dokumentumok és a könyvtári rendezvények látogatottsága is emelkedett az elmúlt évben 2022-höz képest – derül ki az Országos Széchényi Könyvtár Könyvtári Intézete által közzétett 2023-as országos könyvtári statisztika ...
- Budaörsi INFÓ
- 2024 július 02.
- Budaörsi Hírek, Kiemelt
- 0 Komment
(Budaörs, 2024. július 2. – Budaörsi Infó) 2024. július 3-án, szerdán, 09:00 órai kezdettel ülésezik Budaörs Város Önkormányzat képviselő-testülete a Városháza II. emeleti tanácstermében (2040 Budaörs, Szabadság út ...
- Budaörsi INFÓ
- 2024 július 02.
- Budaörsi Hírek, Helyi hírek, Kiemelt
- 0 Komment
(Budaörs, 2024. július 2. – Budaörsi Infó) Dr. Nagy Vilmos budaörsi felnőtt háziorvos 2024. június 30. napjától nyugdíjba ...
- Budaörsi INFÓ
- 2024 július 02.
- Budaörsi Hírek, Kiemelt
- 0 Komment
(Budaörs, 2024. július 3. – Budaörsi Infó/mti) Július elsejétől már nem hozhatóak forgalomba italos üvegek, PET-palackok és alumínium dobozok visszaváltási díjas logó nélkül. Erről, valamint az új visszaváltási rendszerről beszélgetett Áder János volt államfő Pethő Zsolttal, a MOHU MOL Hulladékgazdálkodási Zrt. vezérigazgatójával a Kék bolygó című podcastjának hétfőn közzétett legújabb adásában, amely elérhető a legnépszerűbb ...
Kevesebb mellékhatással járó, hatékonyabb, jelátvitel-szelektív gyógyszerek fejlesztésén dolgoznak magyar és japán kutatók, akik közösen publikáltak eredményeikről a Science Signaling tudományos ...


Legutóbbi hozzászólások